Kőszegi Lajos honlapja




NAPLÓ

LÁNYOMNAK ÉS NEKED

 



 

 

Megjelent kötetei:

Ne légy távol!   (1993)
Don't be far away! (2011, translated by Beata Palasthy)

Gyémántfűrész-szútra
 (2000)
Daimond-saw sutra (2011, translated by Beata Palasthy )

Misli na mene!
Palilogos
(Izbor, prevod i pogovor Sava Babic – Unus Mundus  2006/19-22, Nis) 


Válogatott szerkesztői munkái:

Hamvas Béla emlékszám, Életünk folyóirat 1987/11. (Várhegyi Miklóssal)

Szabó Lajos emlékszám
, Életünk folyóirat 1989/9-11. (Várhegyi Miklóssal)

Rabindranath Tagore: Szentjánosbogarak 1994. (Várhegyi Miklóssal)

Galagonya magyarok. Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig. 1992. (Várhegyi Miklóssal)

Elmész. Szemelvények a régi magyar filozófiából. 1994. (Várhegyi Miklóssal)

Kunszt György:  A hagyomány jövője. 1995.

Nietzsche-tár.  Szemelvények a magyar Nietzsche-irodalomból. 1996. ( Kunszt Györggyel és Laczkó Sándorral)

Athenaeum-tár. A Magyar Filozófia Társaság vitaülései 1938-1944. 1998. ( Kunszt Györggyel és Laczkó Sándorral)

Szabó Lajos: Tény és titok. Összegyűjtött írásai és előadásai. 1999. ( Kotányi Attilával és Kunszt Györggyel )

Ruszt JózsefA Föld lapos és négy angyal tartja. 42 év és 42 megszólalás. 2004. (Nánay Istvánnal)

Válogatás Kőszegi Lajos írásaiból:
A BÖLCSESSÉG TANÍTÓI
MESÉK
GYÉMÁNTFŰRÉSZ-SZÚTRA
MONDATHULLÁSBAN

SZÍNHÁZI LEVELEK
ÉPÍTÉSZETI ÍRÁSOK
MINIATURE EARTH


 

 

 

2012. március
 
 

Hamvas Béla munkáskabátja

születése 115. évfordulóján

 

– Miért mentél el?

– Nem mentem el, azóta is itt vagyok a Látókőnél, csak éppen nem látja más, talán csak egyetlen testvérem.

– Hmm, láthatatlanná váltál, de ennek mi az oka?

– Nincs oka. Egyszerűen, így történt.

– Szomorúnak tűnsz, mondd el hát a történeted.

– Boldogságom nem lenne teljes, ha nem ölelné teljesen magához aktuális szomorúságomat és bármely szenvedésemet, bele értve a tiédet is. Elmondom azt, ami eleve látható. Valójában nincs szükség arra, hogy meghallgasd. Szerintem tudsz mindent. (Kezdetben, minden találkozásnál mindig azt gondolom, hogy mindenki tud mindent. Csak én nem. Ezért bárki vagy bármi feltárul, akkor a gyökereitől az égbe nyúló csúcsáig megnézem. Végül kiderül, hogy senki sem ismeri önmagát.) Kezdem az elején.

*

   Akkoriban, az 1980-as évek közepén már megjelent egy-két könyv Hamvas Bélától, amikor a kutatásban társammal, Várhegyi Miklóssal elhatároztuk, hogy keresünk egy folyóiratot, hogy – nem az egyik, hanem mindezidáig – a legjelentősebb magyar nyelven teremtő bölcsnek emlékszámot szenteljünk. Éreztük és tudtuk, hogy Hamvas az a tanító, aki a legmagasabb színvonalon tanít és itt tart minket. Hamvas tanításainak szétáradását szolgálni a lélegzéshez hasonlatos természetességű létezéssé vált számunkra. A szombathelyi Életünk folyóirat 1987/9. számát újra kellett nyomtatni, a Hamvas iránti nagy éhségre való tekintettel. Egy év múlva megjelent a "redukált tradíció" könyve, a "Scientia Sacra" csonka változata, majd 1989-ben az Életünk kiadhatta, egy könyvben "Az öt géniusz"-t és "A bor filozófiájá"-t. Akik nem ismerték ezeket kéziratos terjesztésben, azoknak mindez óriási reveláció lehetett. Az életmű-sorozat kiadása 1990-ben kezdődött, máig 24 kötet jelent meg, amely még egyáltalán nem teljes, ám benne az Aranysziget, a "Patmosz" már látható.

   A második alkalom a szolgálatra a tatabányai Új Forrás folyóirat 1993/10. száma volt. Ebben – sok más mellett – St. Auby Tamásnak megjelent egy különös rajza, amit "Összehasonlító Szoteriologram"-nak nevezett, amelyen 24 általa tetszőn kiválasztott  embert helyezett el egy kör kerületén, és megpróbálta ábrázolni őket, e rendkívüli lelkek (mindannyian azok vagyunk)  teremtőerőinek viszonyát az Ősképhez. E lelkek közül többen torzó húrokkal ábrázolható szoteriológiát alkottak életükből, míg a Hamvas Béla teremtőerejét ábrázoló rádiusz csaknem az Omega középpontig ér. (A "Szoteriologram"-hoz hasonló vizsgálat a csoportos átvilágítás hatékony módszere lehet.)

   Ez után más – ugyanakkor Hamvassal többnyire szoros kapcsolatban álló – témákkal foglalkoztam, és változatlanul látómezőmben tartottam a Hamvas-kiadást-irodalmat-kultuszt. A kultusz annál inkább is érdekelt, mert fogalmam sem volt arról, hogy a hamvasi tanításokból-könyvekből egyáltalán realizálható-e valami önmagamon túl – közösségben. (Mindenki tud mindent, csak én nem.) Láthattam az intézményesülés különböző formáit, amelyek eleve nem jöhettek számításba, már csak azért sem, mert rendezvényeiken Hamvas nem jelenhetett volna meg (és nem is jelent meg) erős dohányfüstjével és kopott munkáskabátjában. A kultuszból kiemelkedve, a legerősebb, említésre érdemes impulzust a hazai "metafizikai tradicionalisták" csoportja alkotta, amelynek centrumában, egy "tanítvány" állt. Észrevétlenül ballagtam utánuk, de aztán elmaradtam, mert írásaik abszurd referencia alapja (az "imperium" eszméje), szövegeik militáns alakisága és hiperszikár terminológiája számomra sivataggá szántotta a "hagyományt". Ami megmaradt: a koncentráció szigorúsága, a kibúvót nem hagyó következetesség és a komolyság szeretete. Hamvas "tanítványának tanítványai" közül néhányan szerencsére rátaláltak a nincs-kettősség tanítás legnagyobb mestereire, és szolgáló közvetítésükkel ajándékoznak meg minket.

*

– Nem térnél rá a lényegre?

– Hmm. Ugyanolyan türelmetlen vagy, mint én. Egyszerre akarunk látni mindent. Igen, ez lehetséges. Azonban a "mindenlátáshoz" nem kellenek a szavak. Ha csönddé válok, hallani és látni fogod. Addig vezessenek minket a szavak.

*

   Karácsony volt, gyertyát gyújtottam, s leírtam ennek a Naplónak az első sorait. Aznap kaptam meg a "Concordantia Carpatiensis" című tanulmánnyá formált látomást. Ez az! – gondoltam. Végre egy megvalósíthatónak tűnő elképzelés Hamvas Béla Öt Géniuszának harmonizálásáról. A Földet körül ölelő Aranygömbmező fölragyogott. Fölismertem, hogy nincs jelentősebb feladat itt, ahol élnünk adatott, mint összehangolni az embereket, az állatokat, a növényeket, egymást és a Föld ránk vigyázó, csillagokban fürdő arcának ráncait. Lejátszani ember és táj pentaton összhangzatát.

   Az is világos volt, hogy mindez a lehetőség, egy minden elképzelést fölülmúló szoteriológiai menetrend része, amelynek a legnagyobb áttekintését a Három Szövetségek Útja adhatja:

   ¤ először volt a vér (avagy) a test szövetsége a Kimondhatatlan és Ábrahám-Mózes népe-vére között – egy nemzet szövetsége;

   ¤ másodszor volt a lélek szövetsége a Kimondhatatlannal Jézus véráldozatán keresztül az emberiség között – az emberiség szövetsége;

   ¤ harmadszor most itt van a lehetőség: a szellem planetáris szövetsége a Kimondhatatlan segítségével az emberiség és a vérző Föld között – a planetáris szövetség.

  Hamvas Béla, a magyarok legnagyobb tanítója, logocentrikus mágusa, az öt géniusz intuitív látomásával pentagrammát (egy vonallal ötágú csillagot) rajzolt a Kárpát-medence fölé, amely bajelhárító jel, ugyanakkor a láthatóvá vált az öt elemből felragyogó Nagy géniusz arca, ami az embert itt nagy dolgokra hívja el. (Talán ezt a csodálatos arcot pillanthattam meg a tavalyi nyári napforduló előtti ayahuascás éjszakán, amikor a csillagképek hátrahúzódtak, és az égen egy gyönyörű lehunyt szemű arc volt, amelyben szépséges lehunyt szemű arcok ragyogtak le ránk.)

*

   A Concordantia Carpatiensis fluktuálódó csoport, amelynek belső köréhez a tavaly tavaszi napéjegyenlőség idején csatlakoztam és amelyből most hátra léptem. A csoport az Öt Géniusz harmonizálásának kísérlete során öt teremtő erejű mozzanatot, – értékelésbe nem vonható jelentőségű – ötfokú skálát alkotott:

   1. Az első hang – a teremtő szó. Hamvas Béla "Az öt géniusz" könyvének "tudományos-sámánista" redukciója: a csoport vezetője, Nádor Judit-Ruw-Keya elhívásos látomást kapott, amelynek lenyomata a "Concordantia Carpatiensis" című tanulmány, amely aztán sok nehézséggel beleíródott a dél-amerikai szent helyeken feltöltött nagy kristályba is. A tanulmány, bár színvonala kétségeket ébresztett, programos elsősége transzcendens rangjának ereje aktivált és csoporttá szervezett számos különböző felkészültsége és hátterű embert. A résztvevők nem, csak a lét henid.

   2. A második mozzanat – az első fizikai, látható megnyilvánulás: a Látókő születése. Ami születik, minden tudással körülvéve, a születés védelmező-óvó-tápláló burkában, öntudatlanul születik. Az első magvető csoport-szertartások egyikén spontán módon találtak rá az Öt Géniusz szabálytalan pentagramma középpontjára, az Esztergom melletti Látóhegy közelében lévő üres helyre. Két éve, a tavaszi napéjegyenlőség idején, ide állították fel a litopunkturás Látókövet – amelynek íriszét, az Öt Géniusz egy-egy távoli helyéről érkezett kőből illesztette össze Rhea Marmentini. (Egzaltált örömömben magamhoz akartam ölelni minden csoportalkotó résztvevőt, csodáltam őket – mert nem lehet nagyobb feladat és öröm, mint részt venni ebben... – az Öt Géniusz összehangolásában.)

   3. A harmadik, immár univerzális hangolás, a Látókő, az Öt Géniusz szabálytalan pentagramma középpontja mellett bemutatott hódolat és áldozat, amely egyben a középponttal való egyesülés közvetlen és egyetemes aktusa, és részben spirituális megerősítése volt – a pünkösdi Egy-Nap-Fordulat, amelyet Goda Gábor alapított és hajtott végre – és forog tovább. (Erről lásd a 2010. májusi leírásomat.)

   4. A negyedik mozzanat volt, a tudatosság aranymetszése, amely visszaigazolta, hogy a Látókő valóban centrum, nem csupán imaginárius dimenzióban, hanem a Föld, a térség morfológiai odaadása és együttműködése szerint is. A  centrumot egy éves szertartási sorozatban kiterjeszthettük a négy égtáj irányába, mégpedig aranymetszéssel kiszerkesztett védelmező-lehorgonyzó pontokra: a beszélő nevű helyekre: délen a Kétágú-hegyre, nyugaton a Kis-Strázsa-hegyre, északon a Vaskapura, és keleten (még mindig nem tudjuk mekkora ajándékként és kontrollként) a Hamvas-kőre.

   5.  Az ötödik a finomhangolás, a concordantia (szívszövetség) szintjének emelésére tett kísérlet volt, amelynek megalapozását és előkészítését, azaz a csoport tagjainak közvetlen spirituális élettisztítását, Kajuyali Tsamani az isteni növény, az ayahuasca szertartásának segítségével végezte el bennünk. (Erről részletesen lásd a 2011. júniusi leírásomat.)

   Ezt az öt mozzanatot különböző módon éltük át, többnyire mélyalvásban, álomban és hétköznapi éber tudatossággal – minden alkalommal hiányos létszámban, az alapvető asztromágiai-kartográfiai-sophiai felkészülést mellőzve. Tehetetlenül néztem a három "f" felvonulásait, ahogy valami kimagyarázhatatlan közönybe és "felületességbe" fullad Goda Gábor tisztító és ébresztő (rítus-abécét tanító) Újhold-szertartásainak kezdeményezése, aminek a tétje minden addigit felülírt(!). Csoportvezetőnk "agresszív fajtájú" rákbetegsége megjelenítette a "fenyegetést". A megoldás ez lett: kórház, három műtét, kezelés – korunk "fölényes" institúciói. Remélem: gyógyulás. (Lásd 2011. szeptemberi írásomat Cancer címmel.)

   Az ötödik meghatározó, behangoló, élettisztító mozzanat után, annak vitorlás lendületében, 24 napon keresztül, a benalmadénai Megvilágosodás-sztúpánál jártam. Napi gyaloglásaimban egyesével mindenkit "felvittem", jázmin és olaj felajánlással, a Szív-szútrával a szívemben, s mindenkit azonosítottam a buddhista megismerés 24 tárgya egyikével. A szeptemberi, az északi pontot "lehorgonyzó" csoporttalálkozón a félelem és az aggodalom volt az úr. Ez után egy levelezési témát nyitottam: "Az Öt Géniusz összehangolásának rítusaihoz" címmel, hogy kezdjünk párbeszédet (mert egyre erősebbé vált bennem a gyanú, hogy senki sem olvasta Hamvas könyvét), egy darabig monologizáltam aztán – elsüllyedtem. A decemberi, a déli pontot egyesítő találkozó előtt a csoport vezetőjével gyalogoltam a Kétágú-hegy és a Látókő között. Felidéztem "A kis Buddha" című film egy jelenetét, amikor a szerzetes némán áll a forgalmas hídon és leteszi, amit hozott: egy csészét. Mondtam, hogy visszamegyek a hídra. Minden írásom egy csésze. Legyen, akié.

 *

   A decemberi találkozó alatt egy látomás kísért végig. Nem értettem, lenyűgözött. Amikor egy hete, a tavaszi napfordulóhoz közelítve, a szertartásház alapozásához érkeztem, összeállt a kép. Tudtam, hogy Goda Gábor, a csoportban a legfontosabb társam, nem jött el. Veszprémből busszal mentem Esztergomba, aztán gyalog a Látókőhöz, ahogy egyedül többször is. Azon töprengtem, hogyan születnek a szent helyek – azoktól az emberektől lesznek szentek, akik odamennek és azon a helyen megdobbantják a Föld szívét... Tudom és nem-tudom. Nem vagyok oszlop, csak egy ember, aki mindjárt befejezi. Adtam, amim van, szolgáltam, amíg tudtam. Búcsúzom. Még szorongatom a gyolcsba és kagylóhéjba zárt kristályt (még nem tudom, hogy Megyeri Andrásnak adom tovább) – Goda Gábor az Egy-Nap-Fordulatokat látott kristályát is így készítem elő, gyolcstengerbe és kagylóhéjba, hogy úgy növekedjék, mint az igazgyöngy (még nem tudom, hogy aki átveszi, szétszedi). Nincs meg bennem az építő csönd.

   A Látókő mellett, egyedül. Hogyan gyógyíthatnálak, amikor mindenki tud mindent, én meg beteg vagyok. A Látókő írisze, mintha szeme szemem volna, bevérzett, bárcsak fényt sírna. A zűrzavar felett, hirtelen a keleti Hamvas-kőnél ismét megjelenik egy hatalmas Aranymadár, szárnyaiból és tollaiból, mint aranyszökőkútból sugarak ömlenek a térségre. Az északi Vaskapu fölött, a Sarkcsillag köré Aranygalaxis szövődik és finoman forogja-szórja ránk csillagait. A nyugati Kis-Strázsa-hegy fölött egy hatalmas "T" alakú jel kezd pörögni, amit először római jelvénynek vélek, ám ez egy fokozhatatlan sebességgel pörgő és üres Aranykorpusz, ragyog. A déli Fehér-szirt és Öreg-szirt között áll az öreg Aranytölgy, aki mint egy hatalmas medúza, ritmikus aranyhullámokban szakadatlanul hullámozza leveleit, virágait, terméseit a világba. A Látókő csöndben föltekint. Követem. Fent egy nagyon ismerős, Egy-Nap-Fordulat tengelyében vitorlázó Aranyhajó, mozdulatlanul úszik az égen, a hajó hídján áll testvérem, fölszállok mellé, talán elvisz egy darabig.

   Hamvas Béla szavaival köszönöm, hogy Testvéreim veletek mindegyütt része lehetek annak, aminél nem ismerek nagyobb feladatot Magyarországon: "A hely sohasem definiálható..., ahol nincsenek könnyek..., ahol jobb lesz az ember." (Az öt géniusz)

*

– És most mihez fogsz kezdeni?

– Csatlakozási kísérleteimben elbuktam. A  test, aminek látszom, komoly figyelmeztetéseket adott, mindig tiltakozott, ha utat tévesztettem. Sokszor erőszakkal levertem, ám végül meg kellett hajolnom a test kiáltása előtt. Nyilván tudod, az embernek is öt géniusza van. A test az ember látható géniusza, amelyet körül vesz a (félelemben és vágyban reszkető) lélek géniusza, amely benne van az (elkülönült) elme-tudat géniuszban, amely elfelejti láthatatlan forrását az "én vagyok" (a tér és a csönd) géniuszt, s végül mindent magába foglal az "Önmagam" (lét-tudat-üdv) géniusz. Utunk, szoteriológiánk (üdvtanunk), az emberi öt géniusz (még nem hallható mély csöndrétegeink pentatoniája és látomásainkban már ránk várakozó pentagrammikus géniusz arcának, hangnak és képnek) "összehangolása"... Az öt a szeretet Aranyszáma. Minden más csak ez után jöhet.

– Mégis, mit akarsz csinálni?

– A játék véget ért. Kudarcot vallottam. A tanúság marad. Bámulom a különböző színvonalú tudatosságok(-tudatosságaim) fodrozódó és egymást tükröző hullámait. Látom, hogy semmi sem változik. Akkor én változok. Az öreg kérdés: mit tudok, mit remélek, mit tehetek? – lassan kiürül. Hogyan változzak? A válasz egyszerű, Nisargadatta mondja: "Nem az számít, mit csinálsz, hanem az hogy mit nem csinálsz tovább."

– Mit nem fogsz csinálni többé? Kétlem, hogy nem fog felháborítani a tudatlanság, ami az élet motorja a Földön.

– Igen, valószínűleg továbbra is összetörök tudatlanságaim kövei alatt, amiket én is, és körülöttem tükörképeim milliárd alakban megszemélyesítenek. De már azzal a tudattal, hogy "a létezés értelme és célja, a szenvedés titka, az élet tudatlanságtól való megváltása" (Nisargadatta). Azzal a tudattal, hogy bármely lény és a Föld állapota, egyben az én állapotom. Azzal a tudattal, hogy igyekszem cselekvő szeretettel nem-cselekedni. Ehhez kell a csönd.

– A virágok tudatlanok?

– Csöndes illatuk vezet ki a tudatlanságból.

 

 
 
 
2012. március
 

Az üres könyvesláda

 

Barátom, aki gyermekeinek listát állít össze azokról a könyvekről, amiket egyszer majd érdemes lesz elolvasniuk, azt kéri, hogy segítsek ebben, s írjam le, hogy mely könyvek fontosak nekem. A könyvek között is akadnak jó barátok. Nincsenek sokan. Régóta él bennem is az a gondolat, hogy az igazi könyvek, nélkülözhetetlen útitársak, össze kellene gyűjteni őket egy kicsi bőröndben vagy egy ládában. Ha bárhova megyek, még ha olykor úgy tűnik, hogy egyhelyben maradok, akkor is legyen velem és veled mindig az a kis könyves bőrönd.

*

Láttam a legújabb könyv-válogató próbálkozásokat. Forgattam az Osiris Kiadó alapítója-vezetője, Gyurgyák János: "Élet és Halál könyve" gyűjteményét, amelyet három gyermekének állított össze, azonban már tagolásában is elriasztó: az Életről szóló piros kötete fele akkora, mint a másik. Vagy nem lep meg Morcsányi Géza, a mai magyar könyvkiadás meghatározó személyisége, amikor azt mondja, hogy bárhova a következő három könyvet vinné magával: Kafka (1883-1924): Der Prozeß; Pessoa (1888-1935): Poemas; Camus (1913-1960): L'Étranger. Ezektől a könyvektől úgy látszik, nem tud (meg)szabadulni? Vagy emlékszünk a 2005-ben lezajlott "Nagy Könyv – 100" szavazásra, amikor a "kollektív bölcsesség" kínkeserves listája született meg, s amiből a legjobb esetben is csupán három könyvet tartanék meg, de inkább csak egyet. A listák és szöveggyűjtemények legfeljebb arra jók, hogy tudjam mi az az egyre növekvő, dagadó, elkülönülő és egyre több figyelmet, befolyást, hatalmat követelő "tudni-nem-érdemes-dolgok-tudománya” (báró Hatvany Lajos). Tudásommal csupán tudatlanságom mértéket leplezhetem vagy fejezhetem ki.

*

A Szabad Európa Társaság, amely elsősorban azzal foglalkozik, hogy mit, milyen jó gyakorlatokat hozna be Magyarországra a világból, negyven külföldi minta alapján összeállított egy "szakértői" listát a „legfontosabb” 100 könyvről. Támaszkodtak többek között a Harvard Classics-ra, a 60 kötetes Great Books of the Western World antológiákra, a Time magazin szerkesztőire, Martin Seymour-Smith-re (The Most Influential Books Ever Written), a Guardian magazin Top 100 Books of All Time gyűjteményére és másokra. Listájuk célja az volt, hogy "egyrészt útba igazítson; másrészt természetesen az, hogy felbőszítsen..." (Richard Lacayo). A SZET listájából maximum tíz könyvet tartanék meg.

*

Az összes elképzelhető könyv száma véges. Jorge Luis Borges (1899-1986), aki az írói hírnevével arányban veszítette el külső látását, nevezetes metaforát alkotott – a Bábeli Könyvtárat. Ebben a következő feltételnek kell teljesülnie: minden olyan könyvet tartalmazzon, amelyet 25 betűből és írásjelből álló betűkészlet leírhat valamennyi nyelven. A könyvek azonos méretűek, és nincsen két azonos tartalmú könyv. Voltak, akik kiszámolták, hogy a Borges-i könyvtárban mennyi könyv található. A könyvek száma véges, ahogy az egy pontból keletkezett és táguló Univerzumunk mérete is véges. Az Univerzum 13,6 milliárd éves és az átmérője most 93 milliárd fényév. A Bábeli Könyvtár könyvei a nekünk adatott Univerzumban nem férnének el – huszonhárom ezer ugyanilyen méretű univerzumra volna még szükség a könyvekhez.

   Borges elviselhetetlen méretű könyvtárában emberek bolyonganak, azzal az elviselhetetlen bizonyossággal, hogy valamelyik univerzumban, valamelyik polcon számukra rendkívül értékes könyv található, de az hozzáférhetetlen számukra, mert nem tudják, hogy melyik és hol van. Ez a könyvtár: az Internet.

*

Kunszt György az emberiség tudását, mint "hagyományt" reprezentáló könyvek legszűkebb listáját a következő négy (teljes és befejezett!) könyvvel adta meg:

   Platón: Phaidón (Szókratész végrendelete a lélek halhatatlanságáról);

   Névtelen Szerző: Bhagavad-Gíta (jógák avagy utak a divinációhoz);

   Lao-ce: Tao Te King (a tan transzparens áramlása a nem-cselekvés tökéletességében);

   Patmoszi Szent János (Aetós – sas): Evangéliuma (keresztény guru-jóga: legyek az élet kenyere, élő víz, az élet és a világ világossága, az ige, a szó maga – Jézusnak való teljes önátadásban).

Ebben a szűk listában mindegyik könyv számol az elkerülhetetlen szenvedéssel, amely nem más, mint a tan bennünk élő, önmagunk választotta tanítója.

*

Egy hete betegeskedek (láz és száraz köhögés), mifelett óriási napkitörések érik el a földet. Közben gyakran töprengek azon a bizonyos "könyvesládán". Elképzeltem ismét azt a könyvkiadót, amely évtizedek óta él bennem, s olykor egészen eleven. Barátommal, Várhegyi Miklóssal jó-néhányszor nekilódultunk (együtt és külön is), hogy folyóiratot és könyvsorozatot indítsunk. Volt idő, amikor Hamvas Béla "Száz könyv"-ét vettem alapul, máskor egészen új listákat készítettem, például Gaëtan Picon: "Korunk szellem körképe", vagy a Mérleg folyóirat alapján. Mindezek bennem tovább szunnyadnak és olykor más és más alakban testet akarnak ölteni...

*

Az írás, az írást őrző könyv a legmagasabb szellemi koncentráció, a legnagyobb szellemi sűrűség vagy Platón óta a legnagyobb szégyen? A könyvek élők-e, élnek-e avagy "halott csontvázakon rágódunk", amikor olvasunk? Ezek a Hamvas Bélától és Várhegyi Miklóstól örökölt ambivalenciák,  belőlem eltűnni látszanak. Az írás – örök. Ha elégették, akkor is (Bulgakov: a kézirat nem ég el...). Ami örök – az a most. Az írás a világegyetem néma visszhangja. A könyv titka abban áll, hogy Szó-ból vagy Igé-ből van. A könyv, az írás a Szó vagy az Ige transzformációja. Nem mindegy, hogy melyiké. A szavak nem mindig hordozzák az élő energiamezőt – az isteni jelenlétet. Ismét igévé kell válniuk. Minden szó anyja-apja az első ige, amely a teremtés örökké hangzó ős-hangja: az AUM vagy OM.

*

   A kérdés most már csupán csak az, hogy az útitárs-könyvekben mennyi az OM – az örökjelen. Az OM három aspektusa pedig a három "t": tudomány, törvény és a tan. A tudomány a létezők OM-tól való elkülönítése (distincte: a védáktól, Descartes-on át, Stephen Hawking-ig). A törvény az OM-ból kivont és a létezőkkel szembe állított követelés (az Ó- és Újszövetségtől, a Koránon át, a parlamentáris világdiktatúrákig). A tan a legnagyobb óceán – bármely írás képes benne feloldódni: felszínén úszkálnak a hiúság összes művei vagy benne elmerülnek a titkok könyvei, amit valaha leírt az ember. Ebből kell kihalászni az igazi tant – amelyen akadály nélkül csillan át az OM. Most már csak annyi a dolog, hogy megkeressük a tan könyveit és átadjuk magunkat nekik. A tan transzparens módon Buddhában, Jézusban és Lao-cében vált tiszta életté. És még néhány névtelen vagy neves tan-ítóban, művészben, mágusban és sámánban. A tan, mint a fény, betölti a teret a mágiában és mítoszban, a tan a csönd, amiben megszólalhat a hang, a tan a természet alkímiájának változatlan aranya.

   A könyvek mágikus univerzumok, amelyekben mind a szerző, mind az olvasó Istennek érezheti magát. Nyelvemen a teremtés íze, orromban a leírhatatlan gyönyörűségek illata, fülemben határtalanba hívó hangok, s szememben kavargó színekben pompázó történetek. Fokozhatatlan intenzitása a képzeletnek. Kiesés a jelenből – mindenhova: ami nem-jelen. Ha egy pillanatra leállna a könyv által beizzított képzeletjáték, akkor – ha van lélekjelenlétem – megnézhetném: mi a baj a jelen pillanattal? Talán kiderülhet számomra, hogy semmi baj sincs a jelennel. Ez a képzelgés is belőle fakad és benne tűnik el. A jelennek nincs szüksége könyvekre.

*

A könyvek közül számomra azok váltak „csaknem nélkülözhetetlenné”, amelyek azonnal lemondanak a szenvedésről…

   Most már elindulhatok – az egyre üresebb könyvesláda felé.

*

Valamelyik nap arra ébredtem, hogy a legegyszerűbb és legkomolyabb lépés számomra az lehetne, ha odaállok a könyvespolcaim elé, és leválogatom róluk a könyveket. Ezt kezdtem el ma reggel. Legfeljebb egy böröndnyit tarthatok meg – Neked.

 

 
 
 
 
2012. február
 
 

Téli töredékek

 
Több mint száz milliárd ember született le máig a Földre. Arthur C. Clarke a "2001: Űrodüsszeiá"-ban azt írja, hogy minden élő ember mögött 15 szellem áll, ami egybevág azzal, hogy eddig mindegyikünkre ugyanennyi megtestesülés jut. Régóta próbálkozunk.

   "...az emberiség – lassan mindannyian egyetértünk ezzel –, a krízis felé közeledik. Kapcsolatba kerülünk, nemcsak saját halandóságunkkal, hanem a fajunk halandóságával is, mivel lehetséges, hogy fajunk nem marad életben. Ez ugyanúgy, mint saját halandóságunk, a tudat megváltozását okozhatja, és ráébredünk, hogy kifutottunk az időből. Nincs több idő. Ilyenkor a tudatosság megváltozhat. Úgy gondolom, mint emberiség, rohamosan közeledünk ehhez a felszólításhoz... hatalmas nyomás van az emberiségen, mindannyian érezzük. Óriási a nyomás, hogy fejlődjünk, felébredjünk. Ösztönösen mindenki tudja, hogy ha nem történik drámai változás a tudatosságban, akkor elszalasztottuk ezt a lehetőséget. Mert ott van a személyes érdek. Én imádnám, ha ez az átalakulás a gyerekeimet és minden más élőlényt érintene... Valójába mi az igazság?... Valami olyat kell megérintenünk, aminek végtelen ereje van. Végtelen transzformáló ereje van." De:"...nem indulunk csatába, nem ordítunk, nem sikítunk. Nem kelünk hadra emberekkel. Mindezek alatt, a meg nem nyilvánult szinten, végtelenül hathatósabb, exponenciálisan erőteljesebb, ha tudatunk valamiért és nem valami ellen működik. A félelem nem győz. Pont. Ami engem illet. Senki nem tudja elkerülni örökre az igazságot..." (Adyashanti)

*

Legyél bátrabb önmagaddal szemben, maradj nyugodt és jámbor bárkivel (kicsi ánápánaszatik bárhol és minden időben), s figyelni a drága lényeket, akik már nem ébredhetnek fel ebben az életükben – lehet, hogy én is közéjük tartozom –, őket figyelmed minden erejével körülvenni, s leállíthatatlan tonglen-lénnyé válni... Gyújtsa föl szívedet egy szempár, s égj el az együttérzés lángjaiban – ami maradhat: egy csepp bódhicsittányi aranykönnyed.

*

Az éber lélek-kollapszus a legfájdalmasabb és a legtermékenyebb folyton esedékes kvantum-állapotunk – teljes átalakulást és emelkedést csak a legnagyobb önátadás hozhat. Elfogadni, ami jön. Örökre megbánnám, hogyha nem fogadnám el ezt a pillanatot (Várhegyi Miklós). Ezt, ami van – azt, ami jön. A mayák kétféle időt ismernek: most és nem-most. Ami nem-most, az nincs az embernek adva, de az ember találta ki.

   Ne törődj a múlttal, és ne tervezd a jövőt. Nézd meg ezt a pillanatot, benne mindazokat az isteneket, akik Te magad vagy, akik emberbőrben éhesen fészkelődnek elkülönültségük-történetük sokkjában. Ez a külső. Folyton beszippant, felkavar, beleinkarnálódsz. Ami váltózik(!) – lényegtelen. Belül a félelem a test fájdalmaitól, a lélek szenvedéseitől, amelyek mind abból származnak, hogy nem fogadom el azt, ami van, ezt a pillanatot. Az öröm: felolvadni abban, ami van.

   A legnehezebb egyhelyben maradni és mégis elindulni befelé. A gondolatok és az érzelmek bennem, mint homokszemek egy pohár iszapos vízben. Ha rábízom az isteni gravitációra, azaz a meditációra, akkor kitisztul minden. Ez a tisztaság nem szerezhető meg semmilyen vággyal vagy szerelmi társsal. Csak a lélek isteni gravitációjával. Semmi és senki nem kell hozzá. Hazatalálunk úgyis valamennyien.

*

Ittlétünk – drága kincs. Valamennyiünkké. Közben tanuljuk és tanítjuk, még a lélekzetvételünkkel is, hogy egy pillangó repüléséhez is szükség van a teljes égboltra (Chénier), a világegyetemre, a térre, a Buddha-tudatra, a Krisztus-üdvre... Lépni egyet befelé, ahogy egyetlen lépés elvisz begörcsölt életünkből a bölcs öröm ragyogásába. Az út lehet hosszú, ám befelé csak egy lépés, s azonnal ott vagy – itt.

*

Az aktivitásról le kell mondani?

   Nem. Egyáltalán nem. Csupán amit gondolunk, amit érzünk, amit teszünk, az olyan legyen, amilyen még nem volt soha előtte.

Mit tanácsolsz, konkrétan mit tegyek?

   Először is arra kell felkészülnünk, amire nem vagyunk felkészülve – önveszélyes jámborsággal, mámoros józansággal, spontán éberséggel.

   Másodszor: a világegyetem perifériáján élünk, oly messze a középponttól, ám mégis a világegyetem magasabb lényei óvják a Föld gyermekeit, ha rá(juk)hagyatkozunk.

   Harmadszor: itt a rendkívül értékes földi életben is élnek velünk együtt szent lények, akik tudásukkal és szeretetükkel vigyáznak ránk. Hallgassuk őket a megtalált belső csöndben. Hóhullásban és hópehely-ragyogásban .

 

 

 


2012. január
 

2012 aranya

Goda Gábornak, Gold Beának és a gyergyószentmiklósi Figura Studió Színháznak

 
 
Elromlott a tíz esztendeje, négyszáz ezer forintért vett laptopom. Azt mondták az informatikusok, ha akkor abból a pénzből aranyat vettem volna akkor most – reál értéken – a négyszeresét érné az aranyam. A laptopot pedig kidobhatom. De végül találtak hozzá egy merevlemezt, és a számítógép ismét szépen működik. Az arany árának emelkedésére, csak annyit dörmögtem, hogy az emberek ostobák. Azt kérdezték: miért? Elhallgattam.

*

Isten kétféle módon szól hozzánk: a Természetben és az imaginárius Igében. A természet minden embert az aranymetszéshez vezet (Le Corbusier).  Az arányt nemcsak a számokban és a mértékben kell felismerni, hanem a hangokban, súlyban, időben és elhelyezkedésben is, illetve bármely hatóerőben (Leonardo da Vinci).

*

Johann Sebastian Bach (aki megmutatta, hogy az ember hogyan játszik Istennek) Das Wohltemperierte Klavier-jében, az A-moll fúgában az aranymetszési ponton lépteti be a negyedik szólamot. Rosalyn Tureck (1914-2003) a tizenhetedik születésnapja előtt éppen ezt a fúgát gyakorolta a New York-i Juilliard School of Music egyik próba-szobájában, amikor hirtelen elvesztette hétköznapi tudatát. Ahogy magához tért, Bach zenéjét teljesen új fényben látta feltárulni. Bepillantásában, olyan új gondolkodásmódban látta a zenei formákat és szerkezeteket, amelyhez teljesen újszerű zongoratechnika is párosult. A következő három nap során finomította ezt az új technikát, és a következő zongoraórán lejátszotta a fúga mind a négy szólamát. Tanára azt mondta: „ez csodálatos, de lehetetlen, ezt képtelenség így csinálni…”

   És mégis. Korábban ugyanis három napba telt a fúgából akár négy sort megtanulni. Rosalyn a következőképpen idézte fel látomását: „Minden, amire emlékeztem, csupán az volt, hogy átmentem egy kicsiny ajtón egy óriási, élő, zöld Világegyetembe, és lehetetlennek tűnt, hogy visszatérjek abba a világba, ahonnan jöttem…” Szerencsénkre visszatért, híres zongoraművész lett, és az első nő, akit meghívtak a New York-i Filharmonikus Zenekar karmesterének. Látomásából tiszta és pontos játékstílus lett, amely Tureck egész életét végigkísérte. 

*

 

Hamvas Béla Guénonról szóló tanulmányában égető kérdéseket fog meg, s nem bánja, ha éget:

   "Nap – arany – uralkodó rokonok, ha nem is földi, de kozmikus távlatban. Analógiák."

   "Az arany nem az uralkodó tulajdona, hanem az istené. Senki ember fia, húsból levő lény nem mondhat belőle magáénak egyetlen szemet sem."

   "...aki magánál aranyat tartott, mindenki szentségtörőnek tartotta. Egészen természetes, hogy meg kellett halnia. Mert aki a maga számára egyetlen darab aranyat elrejt, az elrejt egy darabot a mindenkinek kijáró fényből és napból és az eldug a maga számára egy részt a hatalomból, amihez nincs joga. Önző és egyéni célra lefoglal önmaga számára valamit, ami az egész világé. Ennél elvetemültebb bűn egyáltalán nincs. A materializált napfény elrejtése annyit jelentett, hogy a kozmikus rendet megzavarta és az isteni szimbólumot meggyalázta. Az arany a templomon van és a templomban van, és egyedül istené, aki az emberre sugározza."

 

*

Az Aranyvirág titka, a taoista klasszikus meditációs gyakorlat könyvében olvasom: "Az eredeti természet a három kincs a maga tiszta, egységes formájában: fénylő, gömbölyű, érintetlen. A három dantian neve még tiszta formájában: 1. alsó: Arany Hegy; 2. középső: Arany Fény, 3. felső: Arany Virág. Az arany a tisztaság, az eredeti természet szimbóluma. Ugyanannyi található a korlátolt felfogású és a bölcs emberben, vagyis az ember eredendően jó."

   Az Arany Virág titka arra figyelmeztet, hogy a fényt élő módon kell keringetni, amelynek az egyik jelentése az, hogy a fényt meg kell osztani a világgal. Az aranyvirág az életelixír (a bölcsek köve). Az aranyvirág életre keltésére irányuló varázslatnak a titka abban áll, hogy a cselekvést használjuk fel ahhoz, hogy eljuthassunk általa a nemcselekvéshez.

 

*

A név, a krizantém, két görög szóból származik: chrysos (arany) és anthos (virág). Magyarul a krizantém aranyvirágot jelent. Krizantémmal, az aranyvirággal már csak úgy jártunk: leginkább temetőbe szánt virág lett belőle.

   A krizantém térben és időben is hosszú utat tett meg, mire elérkezett hozzánk. Először Kung Fu-ce tesz említést róla, tehát nyugodtan sorolhatjuk a legrégebben termesztett dísznövények közé. Kínából aztán Japánba és Koreába került. Japánban igazán kiemelkedő karriert futott be: a császári család a címeréül választotta. Kicsi Nap. Virága gyulladáscsökkentő, vérnyomáscsökkentő és emésztési problémák ellen is használható. Kezelhető vele még láz, meghűlés és fejfájás is. Saláták ízesítésére kiváló. A krizantémbort a kínaiak azért isszák, hogy hosszú életűek legyenek.

 

*

Volt egyszer egy három és fél méter magas Buddhát ábrázoló stukkó-szobor Bangkokban. Nem számított műalkotásnak és egy kicsi pagoda mellett, bádogtető alatt tartották. 1955-ben új templomot építettek, a szobor útban volt, egy daruval próbálták áttelepíteni a szobrot. Emelés közben a kábel elszakadt, a szobor a sárba zuhant. Az építők rossz ómennek érezték, ezért elmenekültek a helyszínről. A rossz óment tovább erősítette, hogy szörnyű vihar érkezett, egész éjjel tartott, a várost elöntötte az áradat.

   Hajnalban jött az apát, hogy felmérje a kárt, elkezdte eltávolítani a szoborról a sarat. Akkor a szétázott-repedt vakolat alatt valami fényeset pillantott meg. Némi segítséggel izgatottan bontani kezdték a stukkót. Előbukkant alatta a szobor – a világ legnagyobb aranyszobra, az Arany Buddha! (Három és fél méter magas, 5,5 tonna tömör arany.) 

   Úgy látszik, katasztrófa, kataklizma, krízis nélkül nem megy. 2012 fájdalmai és szenvedései (tanításai) kikerülhetetlenek. Utána majd tudjuk: valójában nincs szükségünk több szenvedésre. Már most – Aranybuddha vagyunk.

*

A Bibliában a Genezis könyvében, a második teremtéstörténet leírásában fordul elő először az arany szó (míg összesen 462-szer). A száraz pusztaság közepette (eden = szteppe) Isten külön gondoskodik az ember életkörülményeiről, öntözött kert formájában (pardes › Paradicsom). Az ember maga összetett lény: a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll. Ez az első isteni alkímiai „transzmutáció” – amikor az eredeti „anyagból” valami egészen más és magasabbrendű minőség jön létre.

   „7 Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. 8 Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. 9 És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. 10 Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. 11 Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. 12 Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is.” (Ter 2,7-12)

 

*

Repülj Arany Jeruzsálem fölé: a csupasz mészkő-hegyek és az aranyfényben játszó házak fölé (Mükéné is ilyen...). Érintsd meg az asszonyok arany hajdíszeit, melyeken a sokat szenvedett város látképe van. Hallgasd: Yerushalayim Shel Zahav – a tragikus sorsú és mennyei hangú Ofra Haza énekel:

   A hegyek levegője, mely tiszta, mint a bor.

   A fenyők illatával együtt

   terjeng az est közeledtével,

   a harangok hangjával.

   És amikor alszik a fa és a kő,

   álmában fogoly

   a magányos város,

   amelynek szívében van a fala.

   Jeruzsálem, te arany város,

   és rézből, és fényből,

   hogy dalaid mindenkihez szóljanak,

   én vagyok a hegedű.

   Mily kiszáradtak kútjaid,

   kihalt a piactér

   és nem látogatja senki a Szentély-hegyet

   az Óvárosban.

   És a barlangokban, a sziklákban

   ordítanak a szelek,

   és senki sem megy le a Holt-tengerhez

   Jerikón keresztül.

   Jeruzsálem, te arany város.

 

Az Arany vagy a Mennyei Jeruzsálemről: „18 Falai jáspiskőből épültek, a város pedig kristályhoz hasonló színaranyból. 19 A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, 20 az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik topáz, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21 A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22 De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. 23 A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. 24 Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. 25 Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. 26 A népek odahordják kincseiket és értékeiket. 27 Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” (Jel 4,18-27)

*

Bolyai János (1802-1860), a legjelentősebb aranycsináló aranyember, az aranycsinálás egyéni is kollektív ösvényét töredékes „Üdvtan”-ában vázolta fel, ami ki-nem-próbált transzmutációs minta – az Aranyember és az Aranyváros.

   Ő a magyar tudomány legnagyobb alakja, a geometria Kopernikusza. Az 1831-ben megjelent huszonhat oldalas, Appendix címmel emlegetett művében korszakalkotóan létrehozta a nem-euklideszi geometriát. Bolyai megtörte annak egyeduralmát, felszabadította az utat az emberi gondolkodás előtt a tér(-tudat-üdv) másként való felfogása számára. Egyben utat nyitott a huszadik század fizikai elméletei előtt, melyek világképünket gyökeresen megváltoztatták. Bolyai kéziratai halála után csaknem megsemmisültek, közöttük „Üdvtan”-a, vallomásos feljegyzései, töredékei:

 

Megvilágosodás

 

Valami túl,

valami innen a nyelven.

Látható harangszó az idegekben.

Hogy tudom,

Hogy nem tudom

a tárgyatlan tárgyat:

szólítni nem-párhuzamból

új paralellákat?

 

A vakoknak a Napot: hogyan mondjam,

a Barlangot, melyből kiléptem?

Hogyan lehet veletek megosztani,

mi innen van a néven,

ami csak bennem világol

sugársor fehéren?

Hogy lehet ily szög, ily tér

távolság függvénye?

kezet ad –

és el nem ér.

 

Apám, te elhinnéd-e?

 

Talán csak maga a teremtő

Isten érezte így magát,

mikor a Semmi káoszából

egy Rend vált ki:

a Világ.

 

Isten vagyok, nem „olyan, mint”,

hanem valódi isten!

Mert nem vagyok, ha ember nincs,

aki bennem higgyen!

De hogy' higgyen, ha nem érzi,

mi itt él csak bennem,

ha csak látomásban izzik,

de nincs rá egy nyelv sem?

 

Mintha egy sólyom,

melynek levették fedősapkáját:

az őrjöngő fényben

felszárnyalva,

amíg van magasság:

a kékszegélyig,

ellenfényig,

csillagégig,

végig –

szárnykimerülésig.

 

Füttyög a múltam.

Hallom.

De a fény fehér fonál.

Szólít, ami túl van.

Hallom.

A lét itt fenn halál.

… végig,

szárny

ki

me

lé

sig.

 

Ritmikusan vagy vergődve ugyanaz:

a gravitáció gyümölcse megérik.

Fájón

fájom, ahogy látom –

remegő kezem billeg, mint tört szárny,

a rajzállványon.

…Töviskoronás Krisztus!

Veronikakendő a rajzlap –

mint bűnjel süt oda

az elcseppent tus:

ellenvilági utam

alvadt vérnyoma…

 

Istenem,

beszélnem kéne,

mindegy, miről – csak beszélni;

jaj nekem –

nem lényegek: tárgyak közt

kell újra megtanulnom – élni.

Meg kell tanulnom lélegezni, enni

és fogadni a köszöntéseket.

Vissza kell menni inzsellérnek,

s hebegni, mint ki tévedett:

„Igenis, kapitány úr” – lehajtott fővel.

„Ígérem, nem fordul elő többet.”

És bámulni e megváltozott,

De nekik változatlan Földet.

 

Itt vagyunk a Földön – kiszállni nem lehet.

   Soha, egyetlen történelmi korban sem volt szükségünk ennyire az arany-arányra, mint ma. Az aranymetszés gyógyító erejű, mert minden, ami valóban él, isteni arany-arány által él. Megkaptuk ezt a gyógyító erejű, külső-belső arányérzéket, amely a világegyetem minden zugában, a fénykvantumoktól a galaxisokig, a látható emberi világtól a láthatatlanig, a hallhatótól a csöndig, a halandótól a halhatatlanig – mindenütt megtalálható. A fénylő könnycseppben és az ölelő mosolyban. Az ártatlan pillangóban és a tomboló tornádóban. Aránytalanság vagy arányvesztés: pusztulásunk. Arany-arány a szívünkben: arany-életre ébredésünk. De már önmagában az arany-arány sem menthet meg minket.   

   Hogyan lehetne ólomlelkünkből aranyat csinálni? Úgy hallottam, hogy "az erő mindenben egészen egy-szerű..." (Paracelsus). De most szemünkben a félelem, fejünkön a napból aláhulló madártoll, szívünkben a reszketés – a Mindenség aranyporból van. Bolyai János kapitány úr repüljünk, aranymerülésig...

*

Nisargadatta mondja: „...azt hiszed, elég nagy vagy ahhoz, hasson rád a világ. Nem így van. Olyan kicsi vagy, hogy semmi nem tud odaszegezni. Csak elméd akadt bele, nem te. Ismerd önmagad annak, ami vagy – egy kiterjedés nélküli, és időtlen pontnak csupán a tudatosságban. Olyan vagy, akár a ceruza hegye – puszta érintésedre az elme lerajzolja képét a világról. Te egyetlen, és egyszerű vagy – a kép összetett, és terjedelmes. Ne vezessen félre a kép – maradj tudatában az apró pontnak – amely mindenütt ott van a képen. Ami van, megszűnhet létezni; ami nincs, beléphet a létbe; de ami se nem van, se nem nincs, hanem amitől a lét és nemlét függ, az megtámadhatatlan; ismerd önmagadat úgy, mint a vágy és félelem okát, de amely önmaga mindkettőtől szabad...

   – Mi módon vagyok én a félelem oka?

   – Minden tőled függ. A te jóváhagyásoddal létezik a világ. Vond meg a valóságába vetett hitedet, és szerte fog foszlani, mint egy álom.”

   „– Ha időtlenül tökéletes vagyok, akkor minek születtem egyáltalán? Mi a célja ennek az életnek?

   – Ez olyan, mint azt kérdezni: mit nyer belőle az arany, ha ékszert készítenek belőle? Az ékszer elnyeri az arany színét és szépségét; az arany nem gyarapszik semmivel. Hasonlóképpen teszi a cselekvésben kifejeződő valóság a cselekvést jelentőségteljessé és széppé.”

   „– Nincs olyan módszer, amellyel kitalálható, hogy ki megvalósult, és ki nem az?

   – Egyetlen bizonyítékod saját magadban van. Ha megtalálod a módját, hogy aranyra váltsd, az annak a jele lesz, hogy megtaláltad a bölcsek kövét...”

   „– Nézd, te az arany ékszerekkel foglalkozol, és én – az arannyal...”

   „Az egyetlen különbség közöttünk az, hogy én tudatában vagyok természetes állapotomnak, míg te a gondolataidba vagy merülve. Mint ahogy az arany ékszer sem értékesebb az aranypornál, hacsak az elme azzá teszi, ugyanúgy vagyunk mi azonosak a létben – csak megjelenésünkben különbözünk.”

   „– Az vagy, ami vagy, időtlenül, de mi a haszna, hacsak nem ismered, és hatással vagy rá? Lehet, hogy a kolduló tálad színaranyból van, de amíg nem tudsz erről, koldus vagy...”

 

 


 

Diákként vonzott a színház és az írás. Rendeztem és játszottam amatőr színházban, készítettem kézzel írt újságot, folyóiratot. Húszévesen elégettem minden versemet. Huszonöt évvel később naplóimat és minden írásomat. Közben – Várhegyi Miklóssal – Hamvas Béla és Szabó Lajos nyomdokaiba lépve kerestem valamit... Aztán Pákozdy László Márton és Kunszt György segített találni új kutatási koordinátákat. Az irodalmon, a színházon, az esszéken, a filozófián és a teológián át haladva jutottam el a szavakon túlra. Friedrich Nietzschével hosszasan álldogáltam a szavak lángoló  és leomló hídján. Végül konkrét spirituális gyakorlatokat Buddha tanításai és a vadzsrajána felhatalmazások adtak. Az elmúlt években  és most, Eckhart Tolle csendjévell, és a nincs-kettősség mestereitől: Ramana Maharshitól és Nisargadatta Maharajtól kapott iránytűvel kutatom önmagamban – a bennem minden feleslegest elégető – egyetlen hajnalt.

Kőszegi Lajos író, szerkesztő, tanár (Devecser, 1956. november 7.) a győri építőipari szakközépiskolában érettségizett 1975-ben. 1981-ben a pécsi műszaki főiskolán építész-műszaki tanári oklevelet kapott. 1984-ben végzett a Bálint György Újságíróiskolában. 2008-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett. 1981-től 1988-ig újságíró: Universitas, Dunántúli Napló, Somogyi Néplap, veszprémi Napló. 1985-86-ban a Visszhang folyóirat felelősszerkesztője. 1988-1991-ig a veszprémi múzeum irodalomtörténésze. 1992-től tanár. 1989-1999-ig a Pannon Panteon könyvsorozat főszerkesztője. 2000-2004-ig a veszprémi Petőfi Színház irodalmi vezetője. 2004-től ismét tanár.

Telefon: +36-70-618-5005

e-mail: koszegis@gmail.com

 

FŐOLDAL

2012.  MÁSODIK NAPLÓ
2011. MÁSODIK FÉLÉVI NAPLÓ
2011.  ELSŐ FÉLÉVI NAPLÓ
2010. ÉVI NAPLÓ



2010. évi napló

2011.  első félévi napló

2011.  második félévi napló

Aktuális napló

koszegis@gmail.com

 

Te kicsi gyertyaláng,

segítsd a Napot visszatérni,

szememben ragyogj,

világítsd át pislákoló sejtjeim,

ébreszd fel alvó lelkemet,

változtasd elevenné a gondolatokat,

és most minden sejtem,

minden érzésem,

és minden gondolatom

váljon fénylő gyémánt-testté

és egyesüljön mindenkivel örömben

 
You, little candle-flame,
help the Sun to come back,
spark in my eyes,
shine through my flickering cells,
awake my sleeping soul,
turn to alive the thoughts,
and now my every single cell,
all my feelings
and all my thoughts
do turn into a shining diamond-body,
and do unit with everyone in joy