Nehéz a szívem. Tehetetlenül bámulom szülővárosomat a vérszínű sárözönben. Lányomat féltettem-féltem valami nagy természeti katasztrófától, a tengerről rázúduló vízözöntől, amit megerősítettek esős álmai a forró Costa del Sol-on. Azonban nem ott, hanem itthon tört ránk vörösiszap-cunami. A maró lúgban megfulladt kilenc kolontári ember, köztük egy kislány, akinek Angyalka volt a neve.

Devecsert, a Szent Kárpát-medence kicsiny városkáját és környékét letarolta az ipari szenny, az emberi elme maró mérge. A gyönyörű kastélyparkot vörösiszap, mindenféle törmelék (autóroncsok, épületdarabok, kerítéstöredékek, törött fák), elhullott állatok tetemei borítják. A parkig, öt kilométerre a szomszéd falutól, egy ember tetemét sodorta ide a véres áradat. Több száz embert mart szét a lúg, sokan válságos állapotban a kórházakban fekszenek, s van akit a bőrátültetés sem ment meg. A megsérült 293 ház fele megsemmisítésére vár.

Az egész világsajtó erről, az emberek által okozott katasztrófáról szörnyülködik, kihangsúlyozva, hogy ilyen még nem volt – most van. Soha nem gondoltam volna, hogy a mi kis városunk így tesz szert világhírnévre. Ennél közvetlenebbül, ennél keményebben nem talán nem is tapasztalhatjuk meg az emberi elme ostobaságának pusztítását. Nem kell a természet erőire várnunk, itt vannak nekünk a mi saját rettenetes életpusztítóink. Nagyon nehéz a szívem. Megyek haza, és több ezer emberrel együtt, lapátolom az emberi mohóság kiáradt méregözönét.

*

Sokan felhívtak, kerestek aggódva és dadogva; indulatosan és nagy-nagy csöndekkel a torkukban – mert tudják, hogy e Somló melletti kisváros, Devecser a szülőföldem; ahol édesanyám, bátyám, nagybátyám, unokaöcsém és családjaik élnek; s ahol a temetőben nyugszanak: apám, nagybátyám és nagyszüleim. A szülőföld – (megérezni e szó ízét) –, ahova mindent vissza kell adnom, s nemcsak azt, amit kaptam – most véres-elkínzott arccal néz vissza rám... Már nem kell más nevet adni az emberi kapzsiság és ostobaság ipari tökéletességű katasztrófájának, most már szülőföldem neve is bekerült a rettenet nevei közé. Mostantól, mindegyiket szülőföldemnek tekintem. Néhány közülük – FÖLDÜNK, ahonnan nem menekülhetünk...

   Flixborough – Nagy-Britannia. 1974. június 1-én, egyrészt karbantartási hibák, másrészt a nyomáspróbák hiánya miatt felrobbant egy vegyi üzem. Egy repedt vezeték nem bírta a terhelést, és nagy mennyiségű ciklohexán áramlott ki: gyúlékony keveréket alkotott a levegővel, és felrobbant. A robbanás 28 munkás életét követelte és további 89 megsérült, 24 hektár terület halt ki, a házak 3,5 kilométeres körben lakhatatlanná váltak.

   Seveso – az olaszországi folyóvölgyben, 1976. augusztus 10-én, a Milánótól 13 km-re lévő Meda városkában a rovarirtó szereket előállító svájci Givaudan gyár vegyiüzemében a reaktor túlhevülése miatt a biztonsági szelep működésbe lépett. A biztonsági berendezés a mérget egy kéményen keresztül a levegőbe bocsátotta. A sűrű triklór-fenol felhő, amely több mint 2 kg dioxint tartalmazott, a város felé sodródott. A gyártelep tulajdonosai a baleset után csak hét nappal értesítették erről a helyi hatóságokat. Több mint 500 emberen jelentkezett klórakne és más bőrbetegség, és a szennyezett területen nyolcvan ezer háziállat elpusztult vagy azokat el kellett pusztítani. A növényzetet és a talajt 30 cm mélyen el kellett távolítani és 1000 fokon kiégetni. Seveso szoteriológiája, hogy a nevét adta az ipari katasztrófák elleni nemzetközi összefogás irányelveihez.

   Bhopal – 1984. december 3-án az indiai városhoz közeli vegyi anyag gyár egyik tartályából kiáramló mérgező anyag, metil-izocianát gázfelhő (a MIC forráspontja 37 °C, és nehezebb a levegőnél) keresztülhaladt Bhopal városán és közvetlenül több ezer embert ölt meg. A kezdetben bőrgyulladást (vakságot) és asztmát okozó gáz veszélyességéről a munkások mit sem tudtak.. A Union Carbide cég vegyi üzeme – ahol növényvédő szereket gyártottak – a 800 ezer lakosú indiai város közvetlen közelében épült, és lakóépületek voltak szinte a gyár kerítése mellett is. Az üzemben gyakorlatilag nem működtek a biztonsági rendszerek, nem készült az esetleges szükséghelyzetekre riadóterv, kitelepítési terv, ezért nem lehetett riasztani a környék lakosait. Az indiai hatóságok szerint rögtön 3 500-an haltak meg. A hivatalosan elismert áldozatok száma azóta 15 ezerre nőtt, de az üggyel foglalkozó aktivisták szerint 25 ezer embert öltek meg a mérgezés felelősei. Több ezren megvakultak vagy egész életükre megnyomorodtak. A katasztrófa után a várost a vakok városának is nevezték. A következmények félmillió embert érintettek.

   Csernobil – az atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az (akkor még a Szovjetunió része) ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg; valamint úgy becsülték, hogy kb. 4000 ember hal meg ezzel kapcsolatos betegségekben [a korábbi becslések 30-40 000 többlet halálesetről szóltak, ezt később korrigálták 4000-re; egyébként az európai lakosság ötöde (kb. 100 millió fő) rákban hal meg].

   Sandoz – 1986. november. 1-én mintegy 1300 tonna vegyszer, félkész- és késztermékek (növényvédő szerek hatóanyagai) égtek el a Schweizerhalle bei Basel ipartelepén (a svájci Sandoz cég 956. sz. lerakatán). Az oltóvízzel a teljes mennyiség 1-3%-a (30-40 tonna) jutott a Rajnába. A halak a folyó mentén 400 km hosszú szakaszon elpusztultak. A megelőző napon ugyanott 400 liter gyomirtó szer (atracin) került a szennyvízen keresztül a Rajnába „egy defekt miatt”. A mérgek egy része leülepedett a meder fenekére, a többi az Északi-tengerbe jutott. (Egyébként a Sandoz készítményei a Föld lakosságának 90%-a számára elérhetőek. A vállalat tagja a Novartis csoportnak, neve a latin „novae artes” kifejezésből ered, amely „új készségeket és cseleket/furfangokat” jelent.)

   Nagybánya – 2000. január 30-án, az ausztrál-román aranybánya cég, az Aurul nagybányai létesítményének gátszakadása következtében százezer tonna cianid tartalmú szennyvíz zúdult a Lápos patakon keresztül a Szamosba, majd a Tiszába. Alig másfél hónappal később, a borsabányai gátszakadás következtében pedig súlyos nehézfémszennyezés terhelte meg a Felső-Tisza ökológiai rendszerét. A folyószennyezések következtében 1240 tonna hal pusztult el, jelentősen károsodott a Szamos és a Tisza élővilága. A beleset következtében óriási veszteség érte a halászattal foglalkozókat, s a Tisza-menti turizmust is jelentősen visszavetette a szennyezés. Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazza. Az Aurul ellen indított perben azonban a mai napig nem született érdemi döntést, sem a károsultak, sem Magyarország nem kapott kártérítést. Az akkori folyószennyezések következtében felállt EU-s és ENSZ vizsgáló bizottságok több mint ötven potenciális szennyezőforrást azonosítottak a Tisza vízgyűjtő területén. Az elmúlt tíz évben ugyanakkor e potenciális szennyezőforrások közül lényegében egyet sem számoltak fel, ennek következtében az elmúlt években rendszeresen szembesülhettünk újabb folyószennyezések tényével. Ráadásul az időközben Verespatakra, Csertésre ill. Körmöcbányára tervezett újabb aranybánya beruházások további folyószennyezésekkel és egyéb környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatokkal fenyegetnek.

   Toulouse – 2001. szeptember 4-én, a francia AZote Fertilisant (AZF) műtrágyagyárában a Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengéshez hasonló robbanás 31 ember életét oltotta ki, és 2500-an sérültek meg. Az üzem egyik raktárában mintegy 300 tonna ammónium-nitrát robbant fel: a detonációk után ötven méter átmérőjű kráter tátongott a helyszínen. Két gyárépület összeomlott, az üzem körzetében fekvő lakóépületek közül 500 lakhatatlanná vált, 69 iskola, 18 kollégium megrongálódott, két gimnázium romba dőlt – az egyikben egy tizenéves diák életét vesztette. A toulouse-i Mirail egyetem kényszerszabadságra küldte 25 ezer hallgatóját. A különböző mértékű károsodást szenvedett környékbeli otthonok száma megközelítette a 30 ezret.

*

Az ipari katasztrófák után felelősöket általában nem találtak, s ha mégis, akkor az maga az ipari koncentrátum, a méreganyag volt. Azok az emberek, akik a Föld anyagait, energiáit oly mértékben koncentrálják, hogy azok életellenes mérgekké válnak, azoknak vállalniuk kell a felhalmozott méregkoncentrációkkal összefüggő minden felelősséget. Az ajkai vörösiszap-termelő, méregkoncentráló, emberiségellenes vállalat (MAL) három tulajdonosa cégük nettó bevételeiből nem a vörösiszap-méreg semlegesítésén és az emberiség szolgálatán fáradozott, hanem magánvagyonuk rákos növesztésén.

„Még a rovarok is el fogják veszíteni eredeti természetüket, az évszakok pedig összekavarodnak, mert a fejedelmek túlságosan előnyben részesítik az egyoldalú értelmi tudást” – írta Csung-ce kínai filozófus kétezer-ötszáz évvel ezelőtt. Szavai azóta valóra váltak – de honnan tudta ezeket Csuang-ce? […] Előre látta a bámulatos kínai szent, Csuang-ce, hogy mi lesz ebből a végén. Mondása alkalmas rá, hogy egybefogja a legkülönfélébb fejleményeket: a klímaváltozást, […], a génmanipulációt, a magyar mezőgazdaság tönkretételét, az árvizeket, a Duna elleni szakadatlan támadásokat és most a kolontári tározók undok tartalmának felfakadását. Ezeket a kétségkívül különböző eseményeket és folyamatokat a teremtés fogalmának súlyos félreértelmezése köti össze.

Mintha bizony Isten különálló fizikai tárgyakat teremtett volna, és nekünk módunkban állna őket tetszésünk szerint csoportosítani és átcsoportosítani. Rétekből, szántóföldekből, dombhajlatokból, anyaföldből például zagytározókat csinálni. Valamennyi példa azt mutatja, hogy ez nem így van.

„Amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” – mondta Jézus, és ez a mondás nem csak a házasságra áll. Nemcsak a férfit és a nőt szerkesztette egybe az Isten, hanem a rétet és a fűszálakat is, az eget és a madarakat, a hegyet és az erdőt, az erdőt és a vaddisznókat, őzeket, szarvasokat, a talajt és a gilisztát, a patakokat és a tisztaságot. Sok idejébe került ez az egybeszerkesztés, mint egyfajta jogharmonizáció, ezt nevezzük evolúciónak. Az egyes részek, a szem és a karmok, a torok és a lábak, a gleccser és a sivatag, a tenger és az erdő egymással fel nem cserélhetők. Ám túlságosan is régóta folyik már az evolúció elleni támadás azok részéről, akik nem haboztak a teremtés értelmére törni soha, egyetlen pillanatig sem: romhalmazzá, szemétteleppé változtatni a földet." -- írja Karátson Gábor a Magyar Nemzet 2010. október 10 -i száma mellékletében.

*

A devecseri templom előtt, az alkonyatban építész-technikus diákjaimmal levetjük a vörösre ázott védőruhákat, összegyűjtjük a kimart védőkesztyűket, lerúgjuk az iszapos gumicsizmákat. Közben a téren nagyon lassan átmegy ifjúkori szerelmem. Napközben kétszer is elment mellettem, de nem hallott, nem látott meg engem, hiába köszöntem. Képek kavarogtak bennem: a vörös lúg betört a házakba, családok gyönyörű történetét marta szét, és még mélyebbre hatol. Láttam, ahogy édesanyja házához ment üres kosárral, és most onnan jön. Valami fehérlik kosarában. Néhány szál krizantémot mentett ki a vörösiszappal borított kertből. Maradtak virágok. A főtér sarkában, a vörös sárban egy sárgarózsa bokor ragyog. Aranyvirág – hétköznapi alkímia, az átváltozni tudásról. Este majd Lü-ce könyvében, Az Aranyvirág fakadásának titka lapjain olvasom:

„Rothadó és bűzlő dolgok a földön, ha az igazi erőnek csak egyetlen lehelete éri is azokat, azonnal újra élővé válnak. A vörös vér tejjé változik át. A húsból való törékeny teste az embernek csupa arany és drágakő lesz. Ez már annak a jele, hogy az aranyvirág kikristályosodik.”