Kőszegi Lajos honlapja






Napló lányomnak és Neked

2011. első félév



 

 

 

Megjelent kötetei:
Ne légy távol!   (1993)
Don't be far away! (2011, translated by Beata Palasthy )
Gyémántfűrész-szútra
 (2000)

Misli na mene! -Palilogos (Izbor, prevod i pogovor Sava Babic – Unus Mundus  2006/19-22, Nis) 

Válogatott szerkesztői munkái:

Hamvas Béla emlékszám, Életünk folyóirat 1987/11. (Várhegyi Miklóssal)

Szabó Lajos emlékszám
, Életünk folyóirat 1989/9-11. (Várhegyi Miklóssal)

Rabindranath Tagore: Szentjánosbogarak 1994. (Várhegyi Miklóssal)

Galagonya magyarok. Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig. 1992. (Várhegyi Miklóssal)

Elmész. Szemelvények a régi magyar filozófiából. 1994. (Várhegyi Miklóssal)

Kunszt György:  A hagyomány jövője. 1995.

Nietzsche-tár.  Szemelvények a magyar Nietzsche-irodalomból. 1996. (Kunszt Györggyel és Laczkó Sándorral)

Athenaeum-tár. A Magyar Filozófia Társaság vitaülései 1938-1944. 1998. (Kunszt Györggyel és Laczkó Sándorral)

Szabó Lajos: Tény és titok. Összegyűjtött írásai és előadásai. 1999. (Kotányi Attilával és Kunszt Györggyel )

Ruszt JózsefA Föld lapos és négy angyal tartja. 42 év és 42 megszólalás. 2004. (Nánay Istvánnal)

 


2011. június

Ayahuasca-beavatás

 

Szédelegve állok a csillagos égbolt alatt, elmondhatatlan örömmé váltam. Már nincs történetem, s ahogy lepillantok, eltűnt a testem, és oly áttetsző, hogy átragyognak rajtam a szentjánosbogarakhoz hasonlóan szikrázó fűszálak és virágok. Felemelem a fejem, és Magyarország fölött az éjszakai égen törékeny arcok világítanak. A kozmosz halvány ködein át (talán) Sophia tiszta és mély arca tekint rám. Az orra hegyén csillagom csillog, s arcában lányai arcai derengenek. Mindegyik égi arc alig észrevehetően, de soha nem látott életteliséggel mosolyog. Egyikük lehunyt szemmel figyel és szempillái csöndesen vibráló kicsi csillagok. Segítőimnek nevetve kiáltozom amit látok. A Hold elindult és egyre erősebben világol, betölti látóteremet és nevet. A segítők kérdezik, hogy "mit kell látnunk?". Azt kiáltom: mindent. S érzem, hogy könnyek helyett harmatcseppek születnek szememben, és csillámló buborékokká nőve nem pattannak szét, hanem a tűz mellett virrasztó testvéreimet gömbjükbe foglalják. Visszatámolygok a jurtába, ahol ropog a tűz és szólnak a dobok. 

 

   Kajuyali Tsamani (a jelenlét mestere, a bölcsesség öröme, ő maga a gyógyszer-ember) már legalább hat órája folyamatosan finoman hullámzó rezgésben tart minket; énekel, dobol, és egy kemény, száraz levélcsokrot ráz. Az előbb a tökből készült csörgőt rázta. Amikor átjárt éles tisztító rezgése, leküzdhetetlen hányinger fogott el és próbáltam gyorsan kimenni. Alig tudtam felállni és kiszédelegni. Az utakat gyertyák világították meg, mint ember-madaraknak való leszállópályák, de nem jutottam el a végéig. Hirtelen hatalmas barna sugárban hánytam ki valamit. Nagy tócsa toccsant a fűben, amely azonnal egy barna, keserű és meglepett női arccá változott, és rémülten vissza akart loccsanni belém. Ám lezuhant a zöldarany fűbe és örökre eltűnt.

 

   Kajuyali Tsamani elhozta nekünk a tisztító ajándékát – az Ayahuascát. Az Amazonas népei több ezer éve használják tisztításra, gyógyításra és a belső istenélmény aktiválására. Kajuyali Tsamani (William Torres) kolumbiai bennszülött indián és hispano ősök fia, gyermekkorában mély benyomást tett rá nagyapjának elbeszélései a Putumayo folyó törzsei életéről. Antropológiai egyetemi tanulmányai során eljutott a kolumbiai Kogi néphez. A kogik úgy ismerik magukat, mint "az emberiség idősebb testvérei", akik "minden igaz tudás gazdái". Számukra a többi ember "kicsi testvér", akik ha elfoglalják egyszer a kogik lakóhelyét, "a Föld Szívét", akkor megsemmisítik a Földet. Kajuyali Tsamanit kivételesen befogadták, és több év elteltével Koka-sámánná avatták. Ez volt a kezdete egy tizenöt éves hosszú útnak, amely során Kolumbia minden táján tanításokat kapott a sámánoktól, akiktől megtanult dolgozni a Kokával, a Dohánnyal, a Yopoval és az Ayahuascával. Sámánmesterei voltak: Muinane, Kamsa, Inga, Huitoto és Sikuani. Kajuyali Tsamani feleségével és két gyermekével Dél-Kolumbiában él. Központját, malokáját "Nabi Nunhue"-nak (Jaguár-háznak) nevezi, ahol együtt dolgozik a növények és Pachamama (Földanya) gyógyító energiáival. Ő vezeti a Fundacion de Investigaciones Chamanistas-t, eddig egy könyve jelent meg: Ayahuasca Yage, Der Weg zu Schamische Neuen Erkenntnissen címmel. Számára a sámáni ösvény a küldetés, a tanulás és kísérletezés. Az Ayahuascát így nevezi: "az Univerzum köldökzsinóra". Mert amikor náluk egy gyermek születik, és elvágják a testi köldökzsinórát, akkor egy cseppnyi Ayahuascát cseppentenek ajkára, amivel azonnal visszakötik a teljességhez.


Kőszegi Lajos író, szerkesztő, tanár (Devecser, 1956. november 7.) a győri építőipari szakközépiskolában érettségizett 1975-ben. 1981-ben a pécsi műszaki főiskolán építész-műszaki tanári oklevelet kapott. 1984-ben végzett a Bálint György Újságíróiskolában. 2008-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett. 1981-től 1988-ig újságíró: Universitas, Dunántúli Napló, Somogyi Néplap, veszprémi Napló. 1985-86-ban a Visszhang folyóirat felelősszerkesztője. 1988-1991-ig a veszprémi múzeumban irodalomtörténész. 1992-től tanár. 1989-1999-ig a Pannon Panteon könyvsorozat főszerkesztője. 2000-2004-ig a veszprémi Petőfi Színház irodalmi vezetője. 2004-től ismét tanár.
Telefon: +36-70-618-5005.e-mail: koszegis@gmail.com

FŐNAPLÓ

2012.  MÁSODIK NAPLÓ
2012.  ELSŐ NAPLÓ
2011. MÁSODIK FÉLÉVI NAPLÓ
2011.  ELSŐ FÉLÉVI NAPLÓ
2010. ÉVI NAPLÓ

Válogatás Kőszegi Lajos írásaiból:
A BÖLCSESSÉG TANÍTÓI
MESÉK
GYÉMÁNTFŰRÉSZ-SZÚTRA
MONDATHULLÁSBAN

SZÍNHÁZI LEVELEK
ÉPÍTÉSZETI ÍRÁSOK
MINIATURE EARTH

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



   A Concordantia Carpatiensis belső csoportja oszlopai [Tűzvirág (Női sámán), Lao (Tudás és bölcsesség), Féva (Mágikus művészet), Salome (Belső gyermek), Isti (Sámáni tradíciónk), Juli (Hagyománygondozás), Gyuri (Mitikus hagyománygondozás), Árpi (Nagycsalád), Irmita (Lélekvezető és határőr), Madár (Növények), Burkus (Kutya), Misi (Hibás döntések), Ruwal (Saját család), Gábor (Szellemi vezető), Móni (Életfeladat), Ági (Kollektív energiatest), Holló (Férfi sámán), Miki (Profán energiák), Cséva (Önmaga), Nirmala (Tantra)] a tisztítást önmagukon kezdték.

 

   Az Ayahuasca szertartásban, amely kecsua nyelven "lélekszőlőt" jelent, tudatmódosító, „entheogén” ("a belső istenélményre elhívó" – Timothy Francis Leary) vagy „holotropikus” ("a teljesség felé irányító" – Stanislav Grof ) állapotban megízlelhettük az igazi létezést, tudomást kaphattunk arról, Akik Valójában Vagyunk. Egymásba áramló lélekzetek, csöndoszlopok vagyunk, amelyekben Ég és Föld elképzelhetetlen gyönyörben eggyé örvénylenek, és szívünkből aranyszálak hullámzanak Hozzád. De hogy mi történt velünk, azt senki sem tudja. Egyet azonban tudhatunk: életünk visszavonhatatlanul megváltozott.

 

   Az amazonasi helyiek megkérdezték a vezető sámánokat, hogy miért adják a tudatlan és pusztító fehér embereknek az Ayahuascát. Így válaszoltak: "Az ayahuasca-gyógyszert először az erdő népének adta az, Aki gondozza a Kertet. A nép azért kapta, hogy segítségével orvosolja a betegségeket, s most ugyanígy tovább kell adni a világ többi részének. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell."

 

   Amikor a szertartás előtt azon töprengtem, hogy mit kérdezzek a "Növénytől", nem találtam kielégítő kérdést. Szedtem pár szál virágot Kajuyali Tsamani oltárára a Kristályunknak. A sűrű bozótoson áttörve hoztam egy kérget a Látókő feletti kiszáradt fától, s a közös dohány-áldozatkor, a tűz előtt ezt mondtam:

       "A Látókőtől délre áll a hegy kiszáradt fája,

        már csak néhány holló szánja ágára szállva,

        e csipetnyi dohányhoz elkértem kérgét,

        hogy itt és most az élet tüze újra átjárja."

 

És akkor rájöttem, hogy mi "a kérdés". Nem kell kérdeznem semmit sem. Legyen mindig elég dohánycsipet és harmatcsepp nálam, azok majd folyton segítenek: hogy hogyan lehetek az Ayahuasca ajándéka. Mert "az Univerzum köldökzsinóra" elkülönült ego-tudatomat megnyitotta és lényemet visszaáramoltatta létünk mandala-virágmezőibe és a kozmosz istennőinek arcaihoz.

 

 

 

Bábel romjain

 

Bábel – amikor reggel a tükörben a teomorf arcom helyet csupán egy ismeretlen antropomorf arc néz vissza rám.

 

A hang tízszer olyan gyors, mint az autóvezetőknek megengedett legmagasabb sebesség. A hangnál kb. 400 km/órával gyorsabb a Föld kerületi forgási sebessége, és 23 óra 59 perc és 4,09 másodperc alatt ugyanahhoz a csillagháttérhez tér vissza – bár nem teljesen, mivel a háttér is elmozdul – ahol már volt. A Föld átlagos sebessége a Nap körül 103 620 km/óra. A fény sebessége másodpercenként 299 792 km, óránként pedig 1 milliárd 80 millió kilométer. A Tejútrendszer, galaxisunk középpontja a Sagittarius (Nyilas) csillagkép irányában van, távolsága a Naptól 27 000 fényév. Napunk – akinek itt a Földön mindent köszönhetünk – megközelítőleg ellipszis alakú pályán, körülbelül 1 millió km/óra sebességgel kering a galaxis középpontja körül és mintegy 226 millió évenként tesz meg egy fordulatot. A látható világegyetem mérete nagyjából 24 milliárd fényév...

 

Amikor halántékunkon fájdalmas görcsben zubognak az okok és célok csillagtengeréből viharosan ránk rontó gondolatok, és új erőt merítenek emlékeink csillagképeiből, akkor is megtapasztaljuk ezt a végtelen belső kozmoszt, amelyet most a káosz alakjában bámulunk nézőpontunk változtathatatlannak tűnő hipnózisában. Azonban a nézőpont változik – máris óriási sebességgel fordult tovább a Föld és az egész világunk. S ami kint – az bent is.

 

Daimónunk – "az istenek gyermeke" (Szókratész). Ahogy felfogom: az isteni gyermek bennünk, amely egyszerre küldetésünk-leszületésünk motívuma és intenciója, valamint egyszerre folytonosan tisztuló lelkiismeretünk. A belső hang. Amely megmondja, merre menjünk, kit és mit válasszunk, hogyan éljünk. Ez a hang nem hallható gondolataink robajában, a felfokozott szenvedésben, a düh pusztító tornádójában. A belső hang eltűnik az ego jajveszékelésében, a fájdalomtest rángatózásában, a hideg mentális csőlátásban. Az ego tornya a mi Bábelünk – zavaros hang. A belső hang – az igazi hangunk. Csak akkor hallom, ha belépek a belső testtemplomba, át a jelen kapuján a belső térbe, ahol az isteni gyermek ragyog. Benső Napként – kicsinyke Napvárosként – megvilágítja életem forgását. S végül majd úgyis megtudom, ő is egy nagyobb Nap körül rója egyre fényesebb köreit.

 

A Bábel a belső zajjal kezdődik, ahogy a gondolatok és az érzelmek kavarognak összebékíthetetlenül bennem. Minden erőfeszítés hiábavaló. A jóga, a meditáció is erőfeszítés, ha a gondolatok áradását kell megállítani, amelyek elpusztítják a jelent. Bábel a jelenlét elvesztése és a jelenlét visszaépítésére tett görcsös kísérlet. Bábel – a család. Bábel – a társadalom. Bábel – minden város. Bábel – ez a régi játék… Bábel – az én.

 

Az ősnyelv, mint az univerzum zengő modellje, ráhangolódás – Babel: ősnyelv-szétrobbanás. Mert az isteni logikát felcseréltük a techné-logikával. A közös nyelv – a csönd. Egy a nyelve a vízcsobogásnak, a madárcsicsergésnek, holdatugatásnak. Az elmezaj: a Bábel.

 

Ez a „hivalkodó” toronyépítés értékelés eltakarja az ősibb és mélyebb jelentését a névnek, mert „a Bábel szó igazából »Isten kapujá«-t jelenti, de a népies etimológia a bll gyökre vezette vissza, aminek jelentése: összezavarni. A vallási értelmezés az, hogy a történelmet az emberi gonoszság ellenére is Isten irányítja, s az emberi hatalom nem képes az Isten terveit keresztülhúzni. A széthúzó erők adva vannak a bűntől megsebzett természettel. Az egységet Krisztus hozza meg a Szentlélek kiárasztásával, aki a nyelvek sokfélesége ellenére is szeretetben tömöríti az embereket (ApCsel 2,5), de a végleges egység fel van tartva a túlvilágra (Jel 7,9).”

 

Áldozat nélkül nem megy. Amit fel kell áldozunk: mindig a tudatlan egót. Bábelnél nincs "feláldozva" az. Kőmíves Kelemennél sincs. A szörnyek (bennem) csak Istent képesek feláldozni.

 

2011. júniusnak Újhold napján, Kárpát-medencei idő szerint 8.35-kor utoljára landolt az Endeavour ("Törekvés", az ötödik megépült) űrrepülőgép a floridai Kennedy Űrközpontban. Az Ég meghódíthatatlan. A globalizáció az új Bábel. Amikor ugyanazon a (hódító) nyelven nem értjük meg egymást.

 

A világegyetem tele van Napvárosokkal. Egyik sem Bábel. Szeretném, ha mind a hét milliárdan olyan városokban és falvakban élnénk, ahol csak a fák nőnek az égig.

 

 

 

2011. május

Oltalom

 

Amikor visszavonom énemet a világtól, akkor úgy tűnik, hogy "sérülékenységem" az ok, pedig csak annyi történik, hogy nincs kinek adnom énemet, nincs kiben feloldani. Ilyenkor visszavonulok legfőbb tanítómhoz: a fájdalomhoz. Ő még sohasem hagyott cserben. Hű nevelőm. És visszavonulok halott tanítóimhoz. Akik még önátadó egójukkal sem válnak tiszta tanításaik akadályává. Aztán újra indulok – kinek és minek adhatom oda önmagamat teljesen.

   Minden emberi kapcsolatban, bármely aktuális helyzetben, a régi törvény szerint veszünk részt, ha akarunk, ha nem – "Vezess vagy kövess!" (Szabó Lajos ), és nincs más választásunk.

   Miképpen működik e szellemi törvény? Bármely helyzetben ugyanúgy, legyen az gyógyítás, szertartás, beszélgetés vagy akár csöndes együttlét. Az egyik ember feloldja énburkát és bizalommal a másik ember elé lép, ő pedig feloldja énburkát és szeretetével veszi körül azt, aki eléje állt. Ez a gyógyító gyógyulás (mindegy a történet vagy az elhatalmasodó módszer, amely az egóhoz tartozik csupán). Ez egyik önfeladással a másik önmagába-foglalással vesz részt – mindegyik: oltalomba-lépés (oltalomkeresés-oltalomadás).

 

Maharshi az ego két lehetőségét tárta fel nekünk: vagy feladom énemet teljesen, vagy énembe foglalok mindent. Az egyik a gurujóga (istenség-jóga), a másik az énkutatás (istenség-ego).

 

Az a sziporkázó, távlatos és sodró látásmód és tudás, ami az analitikus elemzésnek is hívható kivégzésekben, a "kard ki kard!" lovagi játékokban elvérzik, nekem nem elég. Mert: mindenkitől tanulhatok valamit (mindenkinek van egy jó mondata). Mert: ha valamit tudok, azt érdemes elmondanom a "vezess vagy kövess!" elv szerint. Mert: nem kard, hanem fénylő és világító csillagpor vagyunk. Gyógyító tudás.

    A formanélküli szellem (Önvaló: tér-tudat-üdv – Maharshi ) szemléletének korszakai:

    – a korai idők szemlélete mágikus volt, amelyet animista-analógiásan próbáltunk megérteni;

    – aztán mitikus látvánnyá romlott az egész, amelyhez determinációs logika társult;

    – majd jött a racionális korszak, a maga kíméletlen analitikus logikájával;

    – ma újabb cseberben vagyunk: a holisztikusnak nevezett káoszt, dualisztikus metalogikával és 'szellemi materializmussal' (Csögyam Trungpa) próbáljuk pórázon tartani.

   Egyik sem elég.

   Nincs más választásunk: az egyik ember feloldja énburkát és bizalommal a másik ember elé lép, ő pedig feloldja énburkát és szeretetével befogadja és körül veszi azt, aki eléje állt. Átöleljük egymást. Mert oltalmazók vagyunk.

Az oltalom élő és tiszta példája Amma, neve azt jelent: Anya, aki így szól hozzánk:

     "ha a bal kéz fáj, a jobb kéz megsimogathatja;

      mások bánata és fájdalma az én bánatom és fájdalmam;

      a mások boldogsága az én boldogságom

      a mások lelke az én lelkem;

      az első lépés az együttérzés...;

      mindent a saját lényem kiterjesztésének látok!"

Bárhol jár, magához ölel mindenkit (élete során eddig harminc millió embert), mert "a szeretet a boldog élet alapja, a szeretet az igaz természetünk".

    Most még csak szavaimmal oltalmazlak, ám ha találkozunk, megölellek. Jó.

 

 

 

2011.április

Oltalomkeresés

(Egy kérdésről – „ez a tapasztalatod”?)

 

Az Axial Age-től a New Age-ig eltelt kétezer ötszáz év a mesterek ideje volt. A Nagy Bepillantók, az Éberek jöttek és Mártírként vagy Sáksinként (mindkettő jelentése: Tanú – Witness) tanúskodtak arról, amit láttak, s annak alapján születtek a beavató rítusok és tanítások, amelyek kizárólagosak (a tanítások minőségének szintjei, a három "e": exclusive, exoteric, esoteric). Ez a (tanítványok érdekében kiformált) szűk-séges kizárólagosság (e3) megakadályozza a mesterek követőit abban, hogy más, ismeretlen tanításokat saját bepillantásaikkal egyenrangúnak elfogadjanak.

   Ez történik gyakran velünk.

   Egymásról nemtudásban élünk. Tudatunk exculsive nézőpontjai (nem össze-egyeztethetetlenek, hanem csak össze-nem-egyeztetettek) irdatlan távolságra vannak egymástól. Kötelességem mindennap fölébredni ebből az elképesztő és minden fényt elnyelő tudatlanságomból.

*

Mielőtt bármit mondhatnék a tudatról, ami észrevétlenül átmosolyog rajtunk; bevezetésként, kezdem a végén: Eckhart Tollénak egy kérdést tett föl egy hallgatója-tanítványa kilenc évvel ezelőtt, egy indiai elvonuláson. A kérdés mérhetetlen tisztelettel zengő hangon szólalt meg. Eckhart Tolle le-lehunyt szemmel hallgatta, mintegy azonnal megérezve benne a végső lényegiség csöndjét. Amikor felfedeztem ezt a „kérdést”, ráébredtem arra, hogy nincs több kérdés. S már ez sem az. Ha valaki ezt a „kérdést” megérzi, rálel mindarra amit keresett vagy kereshetett volna – mert már nincs mit keresnie („nem keresnél, ha már meg nem találtál volna” – Pascal). Ahogy a kérdésre: „mi volt előtte?” –  ezernyi találgatás futott be az idők folyamán, úgy Tolle tanítványának „kérdése” (mindjárt olvashatod!) után már nem lehet föltenni azt: „mi van-lesz ezután?”.

   A tanítvány kérdez. Nem, a tanítvány: válaszol.

*

"It's very nice to see you, I heard about you many years ago, about six years ago. It's very nice to be in your presence. You are...this.

   A number of years ago in Bihar, there was a prince, two thousand five hundred fourty six years ago. And in his awakening he knew how the whole of manifestation of the world had been. And he said:

   'Mara, I've seen how you built this house of samsara, I've broken your secret, never will you build this house again."

   In the words of the great Ramana Maharsi he said:

      'There is a final truth:

       nothing has ever existed,

       nothing does exist,

       nothing will ever exist.

       This is the ultimate finality.' 

In awakening there is an inherent wisdom, that is beyond mind, as we say. There is a 'knowingness' that is 'beingness'. That is beyond doubt, beyond any decision. All these great masters say the same thing:

   ’This is all illusion. It does not exist now, it never did exist, and it will never exist.’

   Is this your experience?"

*

„Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Már sok éve hallottam rólad. Körülbelül hat éve. Nagyszerű a jelenlétedben lenni. Te az vagy.

   Sok évvel ezelőtt Biharban élt egy herceg, 2546 évvel ezelőtt. Fölébredésekor ő tudta, miként manifesztálódott a világ. Így fogalmazott:

   ’Mára! Láttam, hogyan építetted föl a szamszára e házát. Feltártam titkodat. Soha nem fogod újra fölépíteni ezt a házat.’

   Ramana Maharshi, a nagyszerű tanító szavaival szólva:

      ’Íme a végső igazság:

       soha, semmi sem létezett,

       semmi sem létezik,

       semmi sem fog létezni.

       Ez a végső végesség.’

A fölébredésben van egy lényegi bölcsesség, amit túl van az elmén, csak ennyit mondanék róla. Van egy olyan ’tudás’, ami ’vanság’. Ez kétségtelen, egyértelmű. Ezek a nagy mesterek mind ugyanazt mondják:

   ’Mindez illúzió. Ez nem létezik, nem létezett és soha nem is fog létezni.’

   Ez a tapasztalatod?”

*

(Húsz éve írtam ezt:)

(Én) nem (vagyok) itt. A láthatatlanból érkező (nem-érzéki) lények vagyunk. Nem szólhatok hozzád úgy, hogy sohasem fordultál meg odaát. Magány nem létezik. Az idegenség nem múló íze, ahogy a tükörből egy bukott angyal fel nem ismert arca csodálkozik rád. Azt mondod: embernek lenni nagyon nehéz. Nem tudom „ki”-ről beszélsz.

   Minden vita, minden bizonyosság-igény és teodicea nélkül elismerni a (Név) létezését és nemlétezését; úgy élni, mintha nem létezne, vagy létezne és távol lenne – mert ez az egyetlen, nem kívülről ránk kényszerített követelmény, aminek eleget tehetünk: a (Név) segítsége nélkül élni, nem dölyfösen-gőgösen, hanem csupán nem számítani arra, hogy rendbe hozza életünket és lekapcsolja utánunk a villanyt.

   Honnan jövünk, hová megyünk?

   A semmiből jövünk, a semmibe megyünk.

   Mi a „semmi”?

   Innen nézve (nem-érzéki) (szellemi) (személyes) lények valósága, ahonnan jön ez a szó – „semmi”. Végső soron a „semmi” tagadó szó, és ha jobban megnézzük, azt jelenti: „nem tudom”.

*

Most írom: (még mindig) nem (vagyok) itt. Bárcsak itt lennék!

   "Ki vagyok én?" Ramana Maharshi, akinek jelenléte – 1950. április 14-én történt halála óta – egyre bővülő hullámokban érzékelhető önmagunkban, ezt az egyetlen kérdést helyezi kezünkbe önkutatásunk eszközeként. Ez a legazonnalibb és legegyszerűbb módszer elkülönült öntudatunk radikális megnyitásához. Gyökeres megnyílásához. Ám mégis nagyon nehéz. Mi ebben a nehéz? Az, hogy ne legyen bennem több kérdés, csak ez az egy.

   Ugyanakkor a konzekvensen, koncentráltan és állhatatosan feltett kérdés során, "a 'Ki vagyok én?'  kérdés gondolata az összes többi gondolatot elpusztítja" (Maharshi)

*

Számos módszer vagy térkép van a tudat megtapasztalására. Nézem az előttem haladó mesterek lábnyomát. Igyekszem pontosan a nyomukba lépkedni. Egyszer csak megállok, és rádöbbenek, hogy körbe-körbe megyek. De ez még nem minden. Villámként hasít belém, hogy nem haladok, nem is a Mesterek után megyek, hanem folyton saját lábnyomomba lépve körözök.

*

 

A tudattal – a "semmi formájával" – kapcsolatos metaforák közül számomra a legelevenebb rámutatások egyikét László Ervin Kozmikus kapcsolatok című könyvében találtam, amelyben a Gazdag László-féle vákuumot így írja le:

   "...amikor a héliumot az abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékletre hűtik, szuperfolyadék lesz belőle. A szuperhideg héliumban minden ellenállás és súrlódás megszűnik... a tárgyak úgy mozognak benne, hogy nem találkoznak ellenállással... a benne mozgó tárgyak és elektronok számára nincs 'ott' – jelenlétéről nem kapnak információt".

    A tudat olyan mint a vákuum, vagy mint a teljesen lehűtött hélium: a benne lévő elkülönült formák, azaz mi magunk azt tapasztaljuk, hogy a tudat nincs itt, mert hogy benne ellenállás nélkül mozgunk, a semmiben vagyunk. Mint a halak a vizet, a madarak az eget, nem érzékeljük a tudatot – teljesen benne vagyunk. A tudat ezért bizonyos értelemben, a benne lévő formákból nézve: nincs sehol. Szuperfolyékony és szupertranszparens. (Én) nem (vagyok) itt. Akkor hogyan találhatom meg önmagamat ebben teljesen áttetsző öröm-végtelenben. Így hallottam: a tiszta tudat a formákon túl tapasztalható meg – a fölébredésben.

*

 A jelenségeket megfelelően tapasztalva, amikor választás nélküli nem-kettősségben tapasztaló tiszta tudatállapotba "lépünk", az öt energia – tapasztalásunkban – az öt bölcsességként jelenik meg:

     – a földenergia az egyenlőség bölcsessége,

     – a víz a tükör bölcsessége,

     – a tűz a megkülönböztetés bölcsessége,

     – a levegő az akadálytalan cselekvés bölcsessége,

     – és a tér a tudat terének bölcsessége.

Az öt bölcsesség mindig és azonnal rendelkezésünkre áll. Bármikor ráhagyatkozhatunk a térre, a levegőre, a tűzre, a vízre és a Földre. Átadni önmagunkat a tiszta tudat bölcsesség-aspektusainak, azt jelenti – angolul surrender, szanszkritul saranágati – oltalomkeresés.

*

A "Ki vagyok én?" a leggyorsabb út a megfoghatatlannak tetsző tiszta tudatba olvadásra. Erre kiváló tanú Michael Langford, aki önmagára nézve kíméletlen követeléssel feküdt neki a tudat feltárásának. Először is elkötelezett tanítványként, 27 évig tanulmányozta Ramana Maharshi írásait, és még további kétezer spirituális könyvet. Aztán egy napon rájött, hogy minden más útkeresés időpocsékolás volt, mivel csak Ramana Maharshi, Sadhu Om és Nisargadatta tanítja a "Közvetlen Utat".

   Félre tette a könyveket, és csak a kérdésre koncentrált, s közben több változatban töprengett Maharshi instrukcióján: "az önkutatás inkább érzés mint gondolat". És akkor bevillant Langfordnak az egész: "az én jelenlévő tudatosságom figyeli az én jelenlévő tudatosságomat". Ez a figyelem-állapot nem valami ismeretlen vagy idegen érzés, hanem túlságosan is ismerős. Ganesan, Maharshi unokaöccse megerősítette, hogy valóban rátalált a tiszta tudatra, amelyet úgy hív: a "figyelmet figyelő figyelem".

   Eljön a tanítványok ideje. Már itt is van. De: a kifelé vagy befelé nézés helyett csupán magát a nézést figyelni. "Ha az objektumokra való kifelé nézés helyett magát a nézést figyeled, akkor minden dolog úgy ragyog, mint én, a néző." (Muruganar)

   S nem kell az elmét (az egót) legyőzni vagy kioltani. Áthaladni rajta keresztül, s közben elfogadni áldásait, amelyek az elme csúcsállapotai: az imagináció, az intuíció, az invokáció (i3). Az elme nem áll le. Velem marad. S figyelmen kívül hagyom. Nincs már szüksége rám.

*

   A tudatról készült térképek közül Nisargadatta tanításai alapján készült összefoglaló olyan forma, amely meditációs objektuma az elmén keresztül törő tudatnak. Indulhatunk:

 
 

Amikor megkérdezték Nisargadattát, hogy mikor és hol  született, nevetve azt válaszolta, hogy ő sohasem született (egyébként, tehát látszólagosan, nagyjából Hamvas Bélával egyidőben, 1897 tavaszán). Az 1930-as évek közepéig tökéletesen átlagos életében nem történt semmi figyelemreméltó. Azonban 1937-ben, egy évvel mestere halála után elhagyta családját és üzletét, kolduló szerzetesnek állt, és legendája szerint, zarándokként mezítláb nekivágott a Himalájának, hogy az örök élet keresésének szentelje hátralévő éveit. De visszafordult, és ugyanazon az úton hazatért. Megértette, hogy az örök életet nem kell keresnie: már az övé volt. Miután túllépett az “én vagyok a test” meggyőződésén, elért egy oly eleven, oly békés és oly dicsőséges tudatállapotot, hogy ahhoz képest minden más jelentéktelennek tűnt számára. Elérte a hazaérést – az önmegvalósítást (self-awareness). Neve, Nisargadatta azt jelenti: aki természetes állapotában lakozik.

   Maharshi után, a huszadik század legjelentősebb Advaita Védanta ("a nem-kettősség tudása") tanítója. A kutatás kérdését, hogy "Ki vagyok én?" egy kutatási állítássá egyszerűsítette: "Én vagyok!". Lényegében mindketten az Advaita Védanta gyökértanítását alkalmazták, amely így szól: Tat Tvam Asi (Tat = "Isteni", Tvam = "Te", Asi = "Vagy" – "Ez vagy Te!").

*

Papaji, aki Maharshi legjelentősebb tanítványa, önéletrajzában beszámolt arról, hogy a huszadik század közepén felkereste India legnagyobb gurujait, hogy választ kapjon az egyetlen kérdésére: "Láttad Istent? Képes vagy megmutatni őt nekem?". Ám senki sem adott választ. "Mindannyiuk azt bizonygatta, hogy Istent nem lehet úgy felmutatni, mint egy nyulat a bűvész kalapjából, s ha látni akarom Őt, akkor évek fáradhatatlan szádhanájának kell alávetnem magam." Több éves keresés után lemondóan hazatért, s letett arról, hogy valaha találjon valakit is, aki képes megmutatni, hogy "hol lakik az Isten?". Keserűen üldögélt otthon, amikor egyszer csak megjelent az ajtóban egy szádhu (szent koldus), akitől szintén megkérdezte:

   "– Meg tudod mutatni nekem Istent? S ha nem, ismersz valakit, aki képes erre?"

Legnagyobb meglepetésére bíztató választ kapott:

   "– Igen, ismerek valakit, aki meg tudja neked mutatni Istent. Ha felkeresed őt, minden dolgod rendbe jön. A neve: Ramana Maharshi."

Papaji a különös szádhu tanácsát követve elutazott a messzi dél-indiai asramba. Ott az egyik teremben az ablakon át megrökönyödve látta, hogy az ételt kolduló szádhu ugyanaz az ember, mint akit ott Srí Ramana Maharshinak szólítanak. Mérgében, hogy becsapták megint, azonnal haza akart indulni. "Ez az ember egy csaló" – dohogott magában. Ám Papajinak szerencséje volt, mert Maharshi maga elé engedte. Papaji azonnal neki rontott:

   "– Ugyanaz az ember vagy, aki meglátogatott engem Pandzsábban?"

A Maharsi hallgatott. Papaji újra próbálkozott:

   "– Te jöttél el hozzám, és mondtad azt, hogy jöjjek ide? Te küldtél ide engem?

Ő most sem fűzött ehhez megjegyzést. Minthogy nem volt hajlandó válaszolni ezekre a kérdésekre, rátértem látogatásom fő céljára.

   – Láttad Istent? – kérdeztem. – S ha igen, meg tudod láttatni velem is? Minden árat megfizetek, életemet is odaadom, ám a te részed az alkuban az, hogy meg kell nekem mutatnod Istent!

   – Nem – válaszolta –, nem tudom megmutatni neked Istent, s nem tudlak képessé tenni arra, hogy meglásd Őt, hiszen Isten nem egy tárgy, ami meglátható. Isten az alany. Ő a látó. Ne foglalkozz olyan dolgokkal, amelyek láthatóak! Azt találd meg, ki a látó!

Majd hozzátette:

   Egyedül te vagy Isten.

Ezt úgy tette, mintha megdorgálna azért, hogy egy olyan Istent keresek, aki rajtam kívül található.  Szavai nem tettek rám mély benyomást. Úgy tűnt, mintha csak eggyel több kifogást adhatnék ahhoz a hosszú listához, amelyet az ország szvámíjaitól hallottam. Azt ígérte, megmutatja nekem Istent, s most mégis azt állítja, hogy nem csak ő, de senki más sem képes erre. Minden további gondolkodás nélkül elutasítottam volna őt is és szavait is, ha nem következett volna egy megtapasztalás rögtön azután, hogy azt kérte, találjam meg, ki az az »én«, aki látni akarja Istent.

   Miután befejezte mondandóját, rám tekintett, s ahogy a szemembe nézett, egész testem rázkódni és remegni kezdett. Egy idegi energiavillanás száguldott végig rajtam. Idegvégződéseim úgy érezték magukat, mintha táncra perdültek volna, s a hajam égnek állt. Bensőmben tudatossá váltam a spirituális Szívre."

 

 

 

2011. mácius

Pre-trans

 

Anélkül, hogy itt részletekbe mennék, olykor előfordul velem, hogy problémát jelent némelyik mai „ezo-spiro-öko-bio-tanító” spirituális tapasztalásának "falszifikálhatatlan" elfogadása. A magam csekély "betekintéseimet", inkább őrzöm, és csupán egykézen megszámlálható társakkal közöltem. Ennek alapvető oka: amit "láttam", az egyelőre elbeszélhetetlen. Azonban mégis kell lennie valamilyen megoldásnak. De előbb, kerressük a választ arra, mi az oka annak, hogy a transzcendens élménybeszámolókat többnyire kétely és gyanakvás fogadja. Transz-tapasztalásaink megértéséhez Ken Wilber nyújt segítséget, az "pre/trans fallacy” exponálásával:

   „A tudatfejlődés szintjei és a tudat állapotai. Mindkettő fontos. A tudati állomások ismerete azért fontos, mert megmutatja, hogyan bontakoznak ki a tudat képességei egymás után. A racionalitásról sokan rossz véleménnyel vannak, s ez helytelen, mindamellett, hogy a racionalitásnak valóban vannak hátulütői, mint láttuk. Az emberek általában félreértik, mit jelent lélektanilag a racionalitás… A kognitív fejlődés a műveletek előtti szintről halad a konkrét, majd a formális műveletek szintjére. A formális műveletek a racionalitás szintje. A fejlődés ezután halad tovább az integrált rendszergondolkodásba, azon túl pedig a transz-racionális, meditatív, kontemplatív spirituális megismerés (kogníció) szintjeire. A műveletek előtti szint azt jelenti, hogy csak egy nézőpontból vagyok képes a világot látni, ez pedig a sajátom. Ez az első személy nézőpontja. Érzem a testem, tudatában vagyok az érzéseimnek, de nem tudom a másik szerepébe, helyzetébe képzelni magam. Nem tudom más szemével nézni a világot. A saját érzéseimhez ragaszkodom egyoldalúan, ezért ez a fázis nagyon is egocentrikus és nárcisztikus. A műveletek előtti, első személyű állapot csak rólam szól, minden én-én-én, csak az érzéseim fontosak. Sokan gondolják úgy, hogy ez egy spirituális állapot, szerintem azonban nem. A legtöbb spirituális ember ezt nárcisztikusnak, egoisztikusnak mondaná. Ebben rejlik az ’előtte és az utána’ összekeverésének csapdája (pre/trans fallacy)… Ha az emberi tudat fejlődését nézzük, azt látjuk, hogy az a preperszonálistól a perszonálison át a transzperszonálisba halad, és ugyanígy a preverbálistól a verbálison át a transzverbálisba, és a preracionálisból a racionálison át a transzracionálisba. Az emberek gyakran összekeverik a pre- és a transzracionálisat, egyszerűen azért, mert mindkettő nem-racionális. Kétféle módon szoktak ez emberek ebbe a csapdába esni. Az egyik a ’felemelés’, amikor a pre-t gondolja transz-nak. Az egyén ilyenkor a preracionális impulzusait (pl. a kitörő, impulzív érzelmeit) megéli, és azt hiszi, ez transzracionális (spirituális). Minden, ami nem racionális, ekkor spirituálissá válik az egyén szemében. Minden, ami racionális, ördögivé.

   A másik tévedés, amely ugyanilyen gyakori, ha nem még gyakoribb a modern időkben, az ellenirányú tévedés. Ez esetben bármikor, amikor egy valódi, hiteles transzracionális (spirituális) állapotot lát az egyén – pl. a teljes tudati tisztaság, a mindennel való egység, az univerzális szeretet és transzcendens öröm állapotát –, akkor azt preracionálisnak tekinti. Azt mondja, ez nem más, mint infantilis regresszió, gyermeki, nárcisztikus állapot. Ennek Freud volt a mestere. Valahányszor azt látta, hogy valaki a világgal való egységet éli meg, azt mondta, ez regresszió, visszalépés a csecsemőkori óceáni állapotba. Freud e tekintetben redukcionista volt. Jung, épp ellenkezőleg, minden archetípust spirituálisnak, transzperszonálisnak gondolt, miközben az általa leírt archetípusok egy része tisztán preperszonális, preracionális emberi állapotok ősképei, és csupán néhány valóban transzperszonális, spirituális. Ez a kétféle összekeverés együtt a racionalitást ördögivé festi át, és ez katasztrófa. A racionalitás valóban lehet problematikus, de önmagában nem az. Ha pl. az ember túl akar jutni a racionalitásán, és transzracionális állapotba akar jutni, akkor valóban problémát jelenthet a racionalitás. Ekkor képesnek kell lennünk elengedni az összes mentális, narratív tevékenységet (a belső beszédet, gondolkodást, a dolgok kommentálását a fejünkben), legyen szó akár a képzeleti, képi tevékenységről, a belső, verbális gondolkodásról, a költészetről, vagy a racionalitásról. Ezeket mind el kell engednünk, ha a transzmentális vagy szupramentális szintekre akarunk lépni. Ezen a ponton a racionalitás akadály, minden formájában, itt az egész elme meghaladandó. Ha azonban valaki még nem jutott el a racionalitásig, és a preracionális, első személyű érzéseit éli át, akkor csupán az egocentrikus és etnocentrikus létállapotokat erősíti. Ez nagyon problematikus, és ma elég sok területre hat, pl. megjelenik a New Age-ben, és sok mai spirituális mozgalomban.

   Egy másik gyakori kérdés, ami felmerül az emberekben, hogy az egész fejlődés valóban ilyen lineáris-e, mint egy létra. Sokan ezt nem fogadják el, nem hiszik el. Valóban nem csak így van. A szakaszos fejlődési létra mellett vannak olyan tudatállapotok is, melyek örökké jelen vannak, és bármikor, bármely szintről elérhetőek. A fejlődés bármely szintjén átélhetünk megváltozott tudatállapotot. Amikor azonban megszűnik ez az állapot, az átélt élményeket azon a szinten értelmezzük, ahová visszatérünk, ez pedig éppen az a szint, ahonnan indultunk. Ha ez a műveletek előtti tudatszint, akkor annak megfelelően mágikus szemléletben értelmezzük a saját transzélményünket (lásd. pl. törzsi spiritualitás). Ha a konkrét műveleti szintről értelmezzük, akkor mitikus színezetet kap (pl. intézményes egyházi vallások), ha pedig a racionális szintről értelmezzük, akkor annak megfelelően tudományos magyarázatot adunk. Tekinthetünk élményeinkre az integrált szintről is, ekkor integráltan értelmezzük. Ha például misztikus fényélményt éltünk át, a mágikus szinten az ősök világának tarthatjuk, a mitikus szinten Jézussal való találkozásnak, vagy ha keletiek vagyunk, Avalokitesvara vagy Krisna megjelenésének. Tehát amellett, hogy van egy szakaszokra bontható fejlődési utunk, bármely szakaszon átélhetünk spirituális élményeket, de ettől még ugyanúgy végig kell haladnunk az adott szakaszokon a személyiségfejlődésünkben."

*

A transz-élményeket gyakran elutasító érzelmek fogadják. Ezek a negatív gyökér-érzelmekhez tartoznak. "Ebben a sötét korban, mely a korok salakja" (Dilgo Khjence Rinpocse ), amelyben a lények állandóan el vannak merülve a három méreg, a tudatlanság, az ellenszenv és a ragaszkodás keltette szenvedésekben; amikor az öt kegyetlen érzelem jobban forrong a lelkekben, mint valaha, s amikor rettenetes szenvedéseket keltenek a betegségek, a szegénység, az éhség és az állandó háborúk..." (Szögyal Rinpocse: Dzogcsen tanítások) amelyek megakadályozzák, hogy felismerjük valódi természetünket, tehát ez az öt kegyetlen érzelem:

     – a félelem szülte harag,

     – a mások lekezeléséből születő büszkeség,

     –a belső szegénység szülte sóvárgás,

     – a befogadás hiányából születő irigység

     – és a kételyekből származó zavarodottság .

*

A nyugati gondolkodás csupán Daniel Goleman érzelmi intelligencia [Emotional intelligence (EI)] 'megoldásáig' jutott – az öt érzelmi készség:

1. A képesség felismerni és megnevezni saját érzelmi állapotunkat; megérteni a kapcsolatot az érzelmeink, gondolataink és tetteink között.

2. Az érzelmeink kezelésének a képessége – képesnek lenni ellenőrzést gyakorolni felettük, illetve a nem kívánatos érzelmi állapotokat kívánatosabb érzelmi állapotok irányába tolni el.

3. Képesség arra, hogy tudatosan olyan érzelmi állapotba kerüljünk, amely produktivitáshoz és sikerességhez vezet. (Az önmotiválás képessége.)

4. Képesség mások érzéseinek olvasására, érzékenynek lenni azokra, illetve befolyásolni őket.

5. Képesség kielégítő kapcsolatok létrehozására és fenntartására.

   Az öt (nem-személyes) kegyetlen állapot megakadályozza, hogy teljes nyitottsággal és rendíthetetlen együttérzéssel nézzünk egymásra. Kezdetnek 'megoldás' a Goleman-recept.

*

Elkopó mázaimat nézegetem. Dzogcsen szövegeket olvasok. Gyógyszerem: Dilgo Khjence könyve: A megszabadulás ékköve. Amikor olvasom: megmagyarázhatatlan öröm áramlik ereimben. Minden szava szívemig hatol. Égre író ember.

*

Azok a sorok és szavak válnak számomra felhővé, madárrá, csillaggá az ég kék lapjain, amelyeken átdereng az egész világegyetem. Azok a sorok, amelyekben csupán az én-érzet hullámzik, azok a megrekedt én-energiák állóhullámú rezgései (nekem kell feloldanom). Ha a forrásokból merít valaki – a transz-szenzuális és transz-racionális cseppekig jutva el –, akkor lénye kicsi patakká válik, vagy föloldódik a mindent átölelő Megnevezhetetlenben, és úgy ölel, hogy önmagát is átöleli, mindent átkarol. Kezében minden verssé változik.

   Az égi vers – vigasz. Gyolcs. Virág és drágakő. Nem tanít, hanem letörli a könnyeket. Nem követel, hanem visszavisz a csöndbe. Oda, ahol jó. A vers képeiből folyton áramlik a létezés öröme, a vers sorainak lüktetése összehangol a világegyetem csöndes ritmusával. A vers hazavisz. Egyszerre ő a tenger és a hajó, a szél és a vitorla. Sarkcsillag. Kevesen ismerik ezt. Weöres és Basó. Khajjám és Rumi . Tagore és Li taj-po.

   A transz-tapasztalás mindig itt van, az én-érzeten és az elmén túl. Ne álljunk önmagunk elé! Még csak ágaskodnunk sem kell, hogy keresztül lássunk ezen a legfőbb akadályon. Ahogy Dilgo Khjence mondja: "A pillanatról pillanatra felmerülő új felfedezések, rádöbbenések és sugallatok szakadatlan áradatában tudati tisztaságunk nyilvánul meg."

 

 

 

2011. február

A Látókő védelmezői

 

Aranymetszési szerkesztéseket végeztem a "Pilis Visegrádi-hegység" turistatérképen (M=1:40 000, azaz 1cm = 400 m), amely már elég részletes ahhoz, hogy sikerrel egyeztessük és viszonylag pontosan megtaláljuk a kiemelkedő jelentősége helyeket rajta és a valóságban. A térkép felbontása lehetővé teszi, hogy a ±1 mm pontosságú szerkesztés során a valóságban csupán ±40 méteres hibatűrésen belül maradjunk. Ez már elfogadhatónak tűnik.

   Kiterítettem a hatalmas térképet, amelyen a rengeteg adattengerben nem látszanak az összefüggések. A Látókő pontját összekötöttem a Dobogókőt ábrázoló ponttal. Majd az aranymetszés szabályai szerint megszerkesztettem a segédháromszöget, amelyből visszametszettem a Látókő és Dobogókő közötti szakaszt, s így megkaptam a két nevezetes pont közötti távolság aranymetszési arányú felosztását. A hagyományos körző fesztávja éppen elég volt e műveletekhez.

   A kisebbik aranymetszési szakasszal (8,6 cm-rel, azaz a valóságban 3440 méterrel), mint közvetlen aranyarányú hatótávolsággal kört rajzoltam a Látókő köré. És így a következő nevezetes konstellációk adódtak:

   – Északon (a Látókő aranymetszési hatóköre pontosan metszi) a VASKAPU hegycsúcsot;

   – Nyugaton (a Látókő aranymetszési hatóköre pontosan metszi) a KIS-STRÁZSA hegycsúcsot;

   – Délen (a Látókő aranymetszési hatóköre pontosan metszi) a KÉTÁGÚ hegy (Fehér szirt és Öreg szirt) ÖLÉT ("déli kapu");

   – Keleten (a Látókő aranymetszési hatóköre pontosan metszi) a HAMVAS KŐ hegycsúcsát.

A védelmezők természetes geoformák, a Látókőn keresztül összekötve egy keresztformát adnak ki.

A Látókő aranymetszési körében nincs település (az autógyáron kívül), így aranyhatókörén kívülre esik már Pilisszentlélek (Pilisszentkereszt pedig már a Látókő-Dobogókő körön is kívül van).

 

   Amikor megrajzoltam a Látókő aranykörét a nagy-térképen, és először a Vaskapuhoz értem, a torkomban dobogott a szívem, majd a Kis-Strázsa hegyhez, akkor fölkiáltottam: "Igen! Ez az!"; és fokozódó izgalomban bukkant elő a "déli kapu", "Igen! Itt van!", s végül kirobbanó örömteli ajándék volt a Hamvas kő (Hamvas Béla nem csak az Öt Géniusz intuitív látomását ajándékozta nekünk, hanem neve áldozat-szerűen összeforrt egy heggyel!). Az első kettőt láttam és lábammal megtapasztaltam. Az aranymetszés-geometria megnyugtató odaadással erősítette meg, hogy az ami bent van, az ugyanaz mint, ami kint van.Hálás szívvel töprengek a térkép fölött, a Föld felett és az Ég alatt – és köszönöm.

 
 
 

2011. február

Levéltöredékek

 

GODA GÁBORNAK. Vízkereszt napján (2011. január 6-án) álltál be a hármas kőkörbe, több mint kétezer évvel azután, hogy a három bölcsesség-király leborult a kisdedhez; azon a nevezetes napon kezdted második forgásodat, amelyen a Jordán folyóban megmerítkező-keresztelkedő Jézus testébe Krisztus alászállt (a legnagyobb ellenállás helyén). A magaddal vitt fájdalmakat megsokszorozta a Szent Föld köveiből rezgő, a Jerusalem és Jericho közötti kősivatag membránja által fölerősödő kollektív fájdalom, amelyet az emberi elme őrülete, szakadatlan háborodott háborúja terít szét. A közeli, vérrel öntözött-táplált Zion-Jábel-Templom-hegyről ömlik szét a térségre, a Szent Földre, az egész világra, a harag-gyűlölet-kétségbeesés-halálos küzdelmek sikolyának és kiáltó könnyeinek zajmasszává váló kínja. Második "Egy-Nap-Fordulatod"-dal – a legnagyobb ellenállás helyén, Jerusalem és Jericho között – áttörted ezt a kő-kín-membránt. A Föld, amelyet a közelben Krisztus vére is öntözött (és ezzel eggyé vált a Földdel), végre ismét összekapcsolódhatott az Éggel – gyötrelmes-gyönyörű fordulatod tengelyében. Bárcsak ott lehettem volna, bárcsak segíthetnélek. A beszámoló szövegeket áthatja – mint tengelyfordulatod a Földet és az Eget – az "Egy-Nap-Fordulat" kavargó intenzitása; az elsőség fokozhatatlan metafizikai rangja; az önkénytelen Menedék-Alapítás-Tanítás egyszerűsége; az "emberi" mint testi-lelki-szellemi gravitáció önlegyőzésének kétszeres hajnala (Empedoklész); a szoláris beavató-tradíciókhoz való csatlakozás magától értetődősége; a valamennyi kultúrkörökhöz kötött meditációk és imák és szoteriológiai-formák tengelyeggyé-forrasztása; és amikor már mindent kiforgattál magadból a növekvő nehézségek és fájdalmak mezején, és alig találni meg a követ, a virágot, a kincset,  katharmoi-cseppet, amit oly nehéz szívünkbe emelni végre, s egyetlen örömnyüszítésben némulni el...

*

CSÖRGŐ ZOLTÁNNAK. Megrendülve olvastam soraidat – köszönöm; a felelősségtől – az írás felelősségétől – pedig eláll a lélegzetem. Nagyon nehezen írok.  Még egy levélkét is, ezt is, órákon át. Hogyan lehetne az írás bűvöletén (hypnosis, auto- és selfsuggestions) áthatolni. Azt remélve, hogy vagyunk a ’szellem koldusai' (Máté 5,3), akik 'átmeneti lények, nem véglegesek' (Aurobindo), akiknek a végén egyetlen kérdésük marad ('Nan Yar?' – Maharshi): 'Ki vagyok én?'.

*

LÁNYOMNAK. A női forma le a földre, minden érző lénybe, a legsűrűbb testekbe, a káprázat világába LE-áramoltatná és összekötné a "mennyeit" (a forma-nélkülit, az istenit, az abszolútumot, a tér csöndes tudatosságát, a taót, az "egy-ízt" – az erre való elhívás tudatosságát akár nélkülözve; tudatlan hivatásban: "nem választható tudatosságban"). A férfi forma a földről, a forma-tapasztalat-kínjaitól besűrűsödött testektől fokozatosan megtisztítva, minden érző lény egyre finomabb és tudatosabb lelkét vissza-FEL-áramoltatná és összekapcsolná a "mennyeivel" (az erre való elhívás tudatosságát nem nélkülözve; csak hivatásban: "nem választható tudatosságban"). (Emlékszünk: "Ádámból" – a földből gyúrt emberből – az "Úr" kivette az "oldalbordát": a legszebbet, a legfinomabbat, a legtisztábbat, a nőit. A férfi örökké "ezt" keresi, hogy nőit önmagába visszahelyezve ismét teljes legyen.)

   A női: az isteni beáramlás kapuja. Sophia. Jin.

   A férfi: a visszatéréshez való kulcs keresője. Pistis. Jang.

   Együtt: Pistis Sophia (Hit és Bölcsesség) – Jin-Jang – Advaita – Non-Dual – nem-kettősség: mindenkiben ott van. Néha észrevesszük, és akkor úgy érezzük: öröm.

És amikor a Hagia Sophia kupolája alatt állsz, ne feledd:

   – múljon el benned ez a zűrzavar;

   – ismerd fel a helyes tetteket, amelyek szolgálják az életet és minden lény javát;

   – válaszd azt, ami felelős és igaz lénnyé emel;

   – legyen a gondolatod és szándékod világos, segítő és tiszta;

   – legyen az érzésed és a beszéded szerény, egyértelmű-együttérző és örömteli;

   – legyen a tested és járásod egyenes, könnyed és ragyogó!

   – ébredjen és sugárzón világítson feletted szerencse-csillagod!

Mert eljön a női – a bölcsesség ideje.

*

PALÁSTHY BEÁTÁNAK. Köszönöm a Don’t be far away [a Ne légy távol! könyv-] fordítást. És hogy mennyire nehéz, ám annyira inspiráló a fordításod, ehhez egy példát: "Elkülönülni az emberi fajtól és kapcsolatba lépni valami 'Egészen Más'-sal." Így fordítod: "To separate from the human race, and to connect with something completely different." Az "Egészen Más" témája kétezer ötszáz (vagy még több) éve az elme küzdelmes játéka.

   Az analogia entis, a léthasonlóság az arisztotelészi-szenttamási metafizikának kulcsfogalma. A kérdés az, hogy hogyan beszélhetünk Istenről, ha az emberi fogalmak is ugyanúgy részesülnek a létből. Az analogia entis "arra a problémára keres tehát megoldást, hogy a létezést állítjuk Istenről, aki magától való és szükségszerűen létezik, állítjuk az emberről, aki kapja a létét, de állítjuk pl. az embernek valamilyen sajátságáról is, amelynek nincs önálló léte, hanem csak a hordozó alanyban létezik (értelmesség). Már Arisztotelész fölvetette a kérdést, hogy milyen értelemben mondjuk a lét különböző fokaihoz tartozó dolgokról, hogy léteznek. Egyik lehetőség az, hogy csak a név közös, de a jelzett dolog egészen más (aequivocitas). Pl. Isten léte és a világ léte minden tekintetben különbözik; Isten annyira másként létezik, hogy róla legföljebb csak azt mondhatjuk el, hogy mi nem ő, de létéről semmi pozitív állítást nem tehetünk. A másik véglet az azonosság (univocitas), amely pl. Isten létét és a világ létét egynek veszi (monizmus, panteizmus, német idealizmus). Az arisztotelészi megoldás a kettő között van. Lényegében Isten léte és a világ léte más, de van közöttük valami megfelelőség. A megfelelőség, az azonosság éppen csak abban van, hogy mindkettő létezik, de más és más módon. Arra kell figyelemmel lennünk, hogy a különbség nagyobb, mint a megfelelőség, de a megfelelőséget mégis valamilyen tárgyi jegy alapján állítjuk. A létezés fogalma tehát mindenre kiterjed, de nem úgy, hogy hozzáadott jegyek által a körét szűkítjük vagy tágítjuk, hanem önmagában jelenti a létezők egységét és sokféleségét. Ezért a létet kategória fölötti fogalomnak is nevezzük. A mi logikai létanalógiánk alapja a valóságban meglevő analogia entis, vagyis a létezőknek a létben való megegyezése és különbözése." (Analogia entis) A megoldást Pákozdy László Márton (és a Karl Barthtot követő református teológia továbbá olykor az új katolikus teológia is) abban látta, hogy amikor Istenről beszélünk, azt is el kell mondanunk, hogy nem a vallások kreatúrája, nem antropomorf transzformáció, hanem valami "Egészen Más". "Isten Egészen Más!" – e kijelentésnek, amit Pákozdy Mester oly gyakran leírt, számomra óriási érzelmi töltete is van... Mivel nem találtam megfelelő angol verziót (a "completely different" nem tűnt annak, mert a "different"-ben meghal a léthasonlóságunk (analogia entis), ezért megpróbálkoztam ezzel: God is "Wholly-holy Else". Nem biztos, hogy "jó". De most már látható talán a törekvés benne, bennem, bennünk.

   És köszönöm a Diamondsaw-sutra fordítást, talán átélhetted fordítás közben azt a bennem máig szétáradó örömtüzet, amit akkoriban, az össze-szerkesztésekor átélhettem. A létrehozóikat messze felülmúló, világosító szöveg, amihez kellett a gyémántfoglalat szánkhja-forma, s lehet, hogy ez a forma a kapu. És látni kell, hogy nincs több kincs. A Don’t be far away és a Diamondsaw-sutra, a két időtlen írás. Elég ez. Nincs mit fordítani már. Amiket mostanában írok: beszélgetések magamban. Címzettjéhez (címzettjeihez) még nem érnek el. Ha jobban megnézem írásaimat, csupán lábnyomok a hóban. Ahol a hó a fontosabb. Növekvő látásodat gyönyörködve bámulom. Elvonulásomat önmagamba még énem csituló követelései sem zavarják meg.

*

VÁRHEGYI MIKLÓSNAK. Köszönöm, hogy egy kis életjelet adtál. Sokszor gondoltam Rád, remélve, hogy örömben fénylő és szellemben teljes az életed. S kérdésedre, hogy "mivel foglalkozom", válaszolva, bőven elég, amit a honlapomon olvashatsz. Az itt olvasható írásokból kiderülhet, hogy miként próbálok olykor vissza-visszatérni az életbe, hogy folytonosan mélyülő önmagamba való elvonulásomból felszabaduló erőket hogyan igyekszem újra és újra szolgálatba állítani. Aztán, ha szolgálatom letelt vagy ha (gyakrabban) nem kellett, akkor a megnyugvás belső ösvényein baktatok. Amerre járok, alig találni embert. Egyre csöndesebb és üresebb e táj. És egyre több benne a megértés, amely finom és áttetsző felhőként ragyog, és átöleli a Földet...

 

 

 

2011. január

Sanctus Januarius

 

Az év első napján a városka melletti erdőkben és dombokon sétáltam. Ragyogott a Nap, szikrázó gyöngyruhákban vibráltak a mozdulatlan táncukat járó fák, és nem tudtam eldönteni, hogy a tenger-ég vagy gyémánt-hó nevet-e jobban menetelésemen. Órák ringtak el, mint egy óriás-pillanat. Aztán a kép megváltozott. Az erdő mellett kanyargó fehér úton megjelent egy lassan növekvő szürke folt. Egy ember aludt a fagyban. Vékony alkatú, borostás, részeg fiatal férfi volt. Kezén kesztyű helyett lyukas zokni, a kabátba kétszer is belefért. Felébresztettem, talpra állítottam, és bekísértem a városba. Dülöngélt, olykor elesett, de folyamatoson összefüggéstelenül beszélt. Egyszer csak megállt és józanul azt kérdezte: "Te Isten vagy?" Azt mondtam bátran, hogy "Igen". Mentünk tovább, aztán úgy hallgatott, mintha megfontolna valamit, végül kibökte: "Nem jársz jól velem..."

*

A januári National Geographic címlapján jelzik: valamikor az idén, 2011-ben, eljön a pillanat, amikor már 7 milliárdan élünk a Földön. Amikor 55 évvel ezelőtt leszülettem, még csak 3 milliárdnyian voltunk. A folyóirat spotján olvasom, hogy kétszáz évig tartani, míg elszámolok 7 milliárdig, vagy hét milliárd lépés elég ahhoz, hogy 133-szor körbe járjam a Földet. Ma minden másodpercben 2 ember hal meg és 5 ember jön a világra. Ha szorosan egymás mellé állnánk, akkor elférnénk Los Angeles városában. A Földön 194 országban több mint 7000 nyelven próbáljuk megérteni egymást. Az emberi biomasszánk súlya meghaladja a 100 millió tonnát, amely ugyan még mindig csekély része a teljes, mintegy 560 milliárd tonnányi biomasszának, ám teljesen uralmunk alá hajtottuk a növényeket és az állatokat. 1970 óta a Föld élővilágának több mint egynegyede eltűnt. A szárazföldi fajok populációja 25, a tengeri állatoké 28, az édesvízieké 29 százalékkal csökkent. A tengeri fajok esetében tíz év alatt, 1995 és 2005 között zajlott le a drasztikus csökkenés, az óceáni madarak állománya 30 százalékkal fogyatkozott meg a kilencvenes évek közepe óta. A legjobban érintett fajok közé tartoznak az afrikai antilopok, a kardhalak és a pörölyfejű cápák, a kínai édesvízi delfin pedig ebben az időszakban gyakorlatilag kihalt. A 16. század óta 134 madárfaj halt ki a Földön.

*

Legalább ötezer rigó pusztult el szilveszterkor egy kisvárosban az Egyesült Államokban (Arkansas, Beebe). A gátlástalan tűzijátékot és petárdázást követően a madarak tömegében hullottak alá az égből az óévbúcsúztató éjszakán. A feketerigók rémületükben nekirepültek minden tárgynak, neki csapódtak fáknak, házaknak, oszlopoknak és egymásnak is, zavarodott állapotukban pusztultak el. Hasonló tömeges madárpusztulás volt Louisiana keleti részén, Pointe Coupee-ben, valamint a svédországi Falköpingben.

*

Konyha-asztrológiai és megélhetési-ezoterikus körökben a Vénusz évét hirdetik. Ami azt jelenti, hogy ebben az évben "szebbek és gazdagabbak lehetünk, s rengeteg szexi örömben lesz részünk". Valóban, a Vénusz a kezdetek kezdetétől megigézte az embert. Ha közelebb lépünk a Vénusz iniciációjához, akkor megérthetjük, mit jelent: a legenda szerint aranyszekéren utazik, ahol megfordul az emberek boldogok lesznek, minden megújul. Vénusz istennő madara a galamb. Szent növényei az alma és a rózsa. Esthajnalcsillagnak nevezzük őt, éjfélkor elbújik, és sosem láthatjuk a horizont felett. Pedig ez a rejtőzése az ő lényege. Hol van, mit csinál, mi történik vele? A Vénusz azért tud tündökölni az esti és hajnali ég alján örök szépségben, mert megmártózik abban a titokban, ami nekünk is adva van. Mundán-asztrológiai megközelítésben ehhez segít most valamennyiünket a Szaturnusz is. Miközben "királyok tűnnek el" az emberi erőszak lángjaiban, ez az év saját géniuszunk, "őrangyalunk" megtalálásának éve lehet; amelyben beérhetnek a külső-belső spirituális zarándokutak, és a szellemi erők felfokozhatják magát az életerőt, feltárulhat gyémánttudatunk, amely arra vár, hogy teljesen a miénk legyen.

*

A politikai próféciák nem ismerik az ember gyémánttudatát. A világot fenyegető túlságosan megalapozott fóbiák (az iszlám államok összeomlása és szétáradó erőszakhulláma, a terrorizmus soha nem látott méretű tobzódása, a vezető államok és szervezetek tehetetlensége, az atomháború fokozódó veszélye, a Föld élőlényeinek és a Föld erőinek őrült pusztítása, az emberi életek növekvő nélkülözései, járványok és természeti katasztrófák áradata… – World Predictions Prophecies Future 2011-2012) is mind ránk várnak. De minden pillanatban választhatunk. Vagy belefulladunk saját egó-mocsarunkba, vagy megállunk és azonnal belépünk igaz természetünkbe, és felismerjük gyémánttudatunkat, azt, hogy „istenek vagyunk”.

*

"„Ez a gyönyörű ország csak álom, illúzió, értelmetlen belé kapaszkodni. Ha nem tudjuk legyőzni a negatív érzelmek hatalmát magunkban, akkor a külső ellenséggel folytatott harc soha nem ér véget.” A mesterek mestere Dilgo Khyentse Rinpoche (1910-1991) végrendeletként hagyta nyugati tanítványaira a „Dzogcsen gyakorlat a mindennapi életben” (Dzogchen Practice in Everyday Life) című tanítást. Szolgálja minden érző lények megvilágosodását!

*

Dilgo Khyentse Rinpoche:

Dzogchen Practice in Everyday Life

The everyday practice of dzogchen is simply to develop a complete carefree acceptance, an openness to all situations without limit.

We should realize openness as the playground of our emotions and relate to people without artificiality, manipulation or strategy.

We should experience everything totally, never withdrawing into ourselves as a marmot hides in its hole. This practice releases tremendous energy which is usually constricted by the process of maintaining fixed reference points. Referentiality is the process by which we retreat from the direct experience of everyday life. Being present in the moment may initially trigger fear. But by welcoming the sensation of fear with complete openness, we cut through the barriers created by habitual emotional patterns.

When we engage in the practice of discovering space, we should develop the feeling of opening ourselves out completely to the entire universe. We should open ourselves with absolute simplicity and nakedness of mind. This is the powerful and ordinary practice of dropping the mask of self-protection.

We shouldn't make a division in our meditation between perception and field of perception. We shouldn't become like a cat watching a mouse. We should realize that the purpose of meditation is not to go "deeply into ourselves" or withdraw from the world. Practice should be free and non-conceptual, unconstrained by introspection and concentration.

Vast unoriginated self-luminous wisdom space is the ground of being - the beginning and the end of confusion. The presence of awareness in the primordeal state has no bias toward enlightenment or non-enlightenment. This ground of being which is known as pure or original mind is the source from which all phenomena arise. It is known as the great mother, as the womb of potentiality in which all things arise and dissolve in natural self-perfectedness and absolute spontaneity.

All aspects of phenomena are completely clear and lucid. The whole universe is open and unobstructed - everything is mutually interpenetrating.

Seeing all things as naked, clear and free from obscurations, there is nothing to attain or realize. The nature of phenomena appears naturally and is naturally present in time-transcending awareness. Everything is naturally perfect just as it is. All phenomena appear in their uniqueness as part of the continually changing pattern. These patterns are vibrant with meaning and significance at every moment; yet there is no significance to attach to such meanings beyond the moment in which they present themselves.

This is the dance of the five elememts in which matter is a symbol of energy and energy a symbol of emptiness. We are a symbol of our own enlightenment. With no effort or practice whatsoever, liberation or enlightenment is already here.  

Dilgo Kjence Rinpocse:

A Dzogcsen Gyakorlása a Mindennapi Életben

A dzogcsen gyakorlása a mindennapi életben egyszerűen teljes nyitottságot és gondtalanságot, a dolgok tökéletes elfogadását jelenti.

Vegyük észre, hogy e nyitottság érzelmeink játszótere, és viszonyuljunk az emberekhez természetesen, mindenfajta érdek és hátsó szándék nélkül!

Éljük át a dolgokat a maguk teljességében, sohase vonuljunk vissza önmagunkba, mint a mormota a barlangjába! Ezáltal felszabadítjuk azt a rengeteg energiát, amit általában a szilárd vonatkoztatási pontok fenntartására fordítunk. A viszonyítás csak arra jó, hogy elzárkózzunk a mindennapi élet közvetlen megtapasztalásától. A pillanatban való jelenlét kezdetben félelmet válthat ki. De ha az ilyenkor jelentkező félelmet teljes nyitottsággal üdvözöljük, ledönthetjük szokásos érzelmi mintázataink szűkre szabott korlátait.

Amikor a tér felfedezését gyakoroljuk, alakítsuk ki magunkban azt az érzést, hogy teljesen megnyílunk az egész világegyetem felé. E megnyílást tökéletes egyszerűséggel, lecsupaszított tudattal hajtsuk végre! Ezzel a roppant hatásos, közönséges gyakorlattal lehullik rólunk az álarc, amivel általában védelmezzük magunkat.

Meditációnkban ne tegyünk különbséget az észlelés és annak tárgya közt! Ne legyünk olyanok, mint az egérre leső macska! Vegyük észre: a meditációnak nem célja, hogy "magunkba mélyedjünk" vagy elvonuljunk a világtól. Gyakoroljunk szabadon és fogalmaktól mentesen, kényszeredett befele fodúlás és összpontosítás nélkül!

Létünk alapja a hatalmas, eredetlen, önmagában fénylő bölcsesség tere: minden zűrzavar itt kezdődik és itt végződik. Ha a tudatosság ebben az őseredeti állapotban van jelen, nem érdekli sem a megvilágosodás, sem annak ellentéte. A lét alapja a kristálytiszta, eredendő tudomás, az a forrás, ahonnan minden jelenség ered. Ősanyának is nevezik, mert a lehetőségek méhe, ahol a dolgok önnön teljességükben, magától értetődő természetességgel merülnek fel és tünnek el újra.

A jelenségek minden szempontból tiszták és áttetszőek. Az egész világegyetem korlátlanul nyitott. A dolgok kölcsönösen áthatják egymást.
Ha mindent tisztán és világosan, a maga csupasz egyszerűségében szemlélünk, semmi sem homályosíthatja el tapasztalásunkat, nincs mit elérnünk és megvalósítanunk. A jelenségek természete magától nyilvánul meg, és az időfeletti tudatosságban természetes egyszerűséggel van jelen. Minden tökéletes úgy, ahogy van. A dolgok a saját egyediségükben a Valóság állandóan változó mintázatának részeiként jelennek meg. E mintázat minden pillanatban jelentéssel és jelentőséggel telített, ám mégsem kell neki semmiféle jelentőséget tulajdonítani megnyilvánulásának pillanatán túl.

Ez az öt elem tánca, ahol az anyag az energia, az energia pedig az üresség jelképe. Saját megvilágosodásunk jelképei vagyunk. A megszabadulás, a megvilágosodás már itt is van anélkül, hogy erőltetnünk és gyakorolnunk kéne.

(A fenti tanítás a 10. Dharma-füzetben található, címe A dzogcsen gyakorlása, Agócs Tamás fordítása.)

2010. évi napló 

2011.  második félévi napló

2012. évi első napló

Aktuális napló

 


 

 

 

Te kicsi gyertyaláng,

segítsd a Napot visszatérni,

szememben ragyogj,

világítsd át pislákoló sejtjeim,

ébreszd fel alvó lelkemet,

változtasd elevenné a gondolatokat,

és most minden sejtem,

minden érzésem,

és minden gondolatom

váljon fénylő gyémánt-testté

és egyesüljön mindenkivel örömben

 
You, little candle- flame,
help the Sun to come back,
spark in my eyes,
shine through my flickering cells,
awake my sleeping soul,
turn to alive the thoughts,
and now my every single cell,
all my feelings
and all my thoughts
do turn into a shining diamond- body,
and do unit with everyone in joy
 
 

 





koszegis@freemail.hu